Az Ifi nyert a felnőtt búcsúajándékot adott

KSE logo 226x300Csapatunk a már kiesett Mezőkövesd csapatához látogatott

 

 

 

Az NB I 23. fordulójában a már első osztályú tagságát meghosszabbító csapatunk a már kiesett Mezőkövesd csapatához látogatott. Számunkra a presztízsen kívül már sok jelentősége nem volt a mérkőzésnek, míg a hazaiak utolsó hazai első osztályú mérkőzésükre készültek, (legalábbis egy évig biztosan).

A"tét" a kövesdieket motiválta jobban, bár mi kezdtünk pontosabban és ragadtuk magunkhoz a vezetést azonban háromgólos vezetésünknél egy érthetetlen 0-6-os rohamot produkáltunk, és csak a jó félidei hajráknak volt köszönhető, hogy "csak" kétgólos hátránnyal mehettünk pihenőre.

A folytatást újból mi kezdtük jobban, és a félidő első négy gólját szerezve, megint megfordítottuk a találkozó állását. A vendéglátók természetesen ettől nem adták fel, és mi hiba szereztünk könnyen gólokat a mai napon a védekezésünket már nem hoztuk magunkkal, így a nem túl acélos hazai csapat is folyamatosan túljárt az eszünkön és végül győzelemmel búcsúzhattak közönségüktől.

 

Mezőkövesdi KC–Váci KSE 31–27 (15–13)
Mezőkövesd, 400 néző. V: Dobrovits - dr. Tájok
Váci KSE: Vitáris (k) – Popovic 6 (3), Koller 1, Lendvay 3, Topic 4, Stanojevic 4 (1), Vasic 6 (2). Cs: Drissi (k), Pavlovic, Czene, Ménfői 2, Császár F., Tyiskov 1, Chychykalo, Kerekes. Edző: Gúnya Péter
Mezőkövesdi KC l.d.: Vukic 7. Edző: Janó Pál
Az eredmény alakulása: 8.perc: 1–3, 14.perc: 4–7, 16.perc: 7–7, 22.perc: 12–8, 34.perc: 15–17, 38.perc: 19–17, 40.perc: 19–19, 46.perc: 23–20, 56.perc: 28–25.
Kiállítások: 12 perc ill. 4 perc Hétméteresek:2/1, ill. 7/6

 

A Mezőkövesd ellen lépett pályára ificsapatunk szombat délután. A hazaiak a tabella utolsó előtti helyén tanyáznak, így esélyesként léptünk pályára. A mérkőzést, így is kezdtük és hamar nagy előnyre tettünk szert. A folytatásban már csak ezt a különbséget kellett megtartanunk, ami magabiztosan sikerült is, miközben minden játékosunk kivette a részét a biztos győzelemből.

A mérkőzés képeit megtekinthetik a Váci KSE facebook oldalán!

Mezőkövesdi KC - Váci KSE 27-38 (12-21)

Mezőkövesd, V: Aczél - Paulovics

Váci KSE: Huszár, Koczka (k) - Bognár A. 10, Bene 1, Miklián B. 7(4), Miklián D. 3, Nyári 1, Papp 1, Kerekes B. 7, Sinkó 3, Galambos 1, Galbos 3, Pásztor, Inczédy 1. Edző: Császár Ferenc

Kiállítások: 12 perc ill. 5 perc Hétméteresek: 1/1 ill. 5/4

Forrás: vacikse.hu

Partnereink

viplogistics

  benpannacelogo

 

print

 

 dunakanyarlogo

 

ai logo

 

 

vaciegyhazmegye logo k

 

tragor ignac logo

 

 konyvtar  

 

vendegvarok

 

mouseoleumlogo 

 

Magánnyomozó

magannyomozouj

+3670 7708126

 

diamond

 

 

dsk

 

 

kiseretuj

 

 

  

 

Hirdetőink

borzsonyvendeghazkicsiborito

 

royal 

 duplexkicsi

 

starthibokicsi

 

mouseoleumlogo

 

pedikurnevjegy

 

mr mester

 

bayer k

 

aquadream

 

klimasz logo

 

Royal Fitness logo

 

The Red Rouge

theredrouge 

 

vip logo

 

rubraetterem logo

 

prestige

 

repetabisztro logo

 

hbmultimedia