Választási sorozatunk 5. része: A hatalomépítés technikái

 

jezus1Ebben a részben a hatalom - ami a vezetéshez egy elengedhetetlen és szükséges feltétel - kiépítésének, megtartásának 4 módját fogjuk megnézni.

 

 

Amint korábban már beszéltünk róla, az Isten Országa, eredeti fordításban alkotmányos királyságot jelent. Ahol az alkotmányosság a vezetők, az önmaguk, vágyaik, céljaik és eszközeik alárendelni tudását jelenti, egy Istentől való igazságnak, értékrendnek. Az első példánk, amit megnézünk és ahol a hatalom megszerzése ettől teljesen eltérő módon jelenik meg, a Káldeusok népe volt.

„…Hab 1:6 Mert íme, feltámasztom a káldeusokat, a kegyetlen és vakmerő nemzetet, amely eljárja a földet széltében, hogy hajlékokat foglaljon el, amelyek nem az övéi.
Hab 1:7 Rettenetes és iszonyatos ez, maga szerzi törvényét és hatalmát.
Hab 1:8 És lovai serényebbek a párducoknál, és gyorsabbak az estveli farkasoknál, és előtörtetnek az ő lovasai; és az ő lovasai messziről jőnek, repülnek, mint a zsákmányra siető keselyű.
Hab 1:9 Mindnyája ragadományért jön, arcuk előre néz, és annyi foglyot gyűjt, mint a föveny.
Hab 1:10 Kacag ez a királyokon, és a fejedelmek neki nevetség, minden erősséget csak nevet, töltést emel és megostromolja azt.
Hab 1:11 Majd tovaszáll viharként és elvonul és bűnbe esik; ő kinek istene az ő hatalma….”

biblia3

A káldeusok egy rövid életű, de rendkívül nagy pusztítást okozó népcsoport volt. Megjelentek és hirtelen előre törtek, felemelkedtek és elraboltak, begyűjtöttek mindent, amit csak megkívántak és a mi nem az övék volt. Megjelenésük egy Isteni ítélet volt a nép elhajlása, bűnei miatt. Egyik jellemzőjük a szemtelen vakmerőség volt és hogy senkit és semmit nem tiszteltek. Nem érdekelte őket a jövő, nem kívántak értéket létrehozni, nem akartak építeni semmit, csak a jelenben lerabolható értékek érdekelték őket, amire olyan módon tettek szert, hogy az emberek csak elámultak azon az erőszakosságon. A párduchoz hasonlítja őket az Ige. Ezt egy olyan állatként ismerik, ami ha beszabadul a karámba, nem csak azt viszi el, amit megeszik, hanem mielőtt elmegy, minden juhot értelmetlenül megöl.

És ami jelen írásunk szempontjából lényeg, hogy a hatalma forrása saját maga.
„…maga szerzi törvényét és hatalmát…”.
Vagyis az első dolog, amit megszereztek, az a törvényhozói hatalom volt, majd utána a különböző törvények meghozásával kiépítették azt a rendszert, ami lehetővé tette, biztosította számukra a garázdálkodásukhoz szükséges erőt. Ennek az üzenete egyszerű.:
Amelyik hatalom nem tiszteli az alkotmányt, átírja azt, és/vagy a törvényeket a saját érdekei szerint alakítja, az, a természetét tekintve a lopásért és a pusztításért jött létre. Ezzel kapcsolatosan senkinek se legyenek illúziói. A stílus, a kedveség, egy megnyerő gesztus nem írja felül a törvényszerűségeket és ahol átírják, jogellenesen megváltoztatják a törvényt és a törvényes rendet, az a hatalom mindig rablásra és az erőszakra épül.

Egy másik fajta hatalom, egy mindenre kiterjedő totális diktatúrának a kiépítését láthatjuk megvalósulni Izraelben akkor, amikor egy vallásos szellem, akit Jézabel testesített meg, (máshol az ég úrnőjének van nevezve) politikai befolyáshoz jutott. És természetesen mindig, amikor összefonódik ez a két hatalmi ág, (politika és a vallás), hogy maga alá gyúrja a másik kettőt (katonaság és gazdaság) és az emberekből rabszolgát csináljanak, akkor mindig jogos a kérdés: most a vallás használja a politikát, vagy a politika a vallást? És vajon ki „nevet” majd a végén, lehet, hogy egy harmadik, a pénzt, a gazdasági hatalmat uralók, vagy a negyedik, a fegyverek szava fog dönteni? Mindenesetre senkinek se legyenek illúziói. Egy olyan világ felé megyünk, ahol ezt a 4 hatalmi ágat egyesíteni szeretnék, egykézbe akarják tenni és amikor ez megvalósul, akkor egy eddig még soha nem látott, de még elképzelni sem tudott gonosz világba kerülünk majd, amihez képest Hitler és Sztálin csak hátul gombolós, óvodás kisfiúk voltak. De térjünk vissza az eredeti témánkhoz.

biblia2„…1Kir 16:31 Mert nem elégedék meg (Akháb) azzal, hogy Jeroboámnak, a Nébát fiának bűneiben járjon, hanem elméne és feleségül vevé magának Jézabelt, Ethbaálnak, a sidonbeli királynak leányát, és elmenvén, a Baálnak szolgála, és meghajtá magát annak.
1Kir 16:32 És oltárt emele a Baálnak a Baál házában, amelyet Samariában épített….”
Jézabel, Ethbaálnak volt a lánya, aki egy személyben Sidon királya és a Baál kultusz főpapja is volt. Ez a Jézabel egy hamis és az Istentől kapott kijelentéssel ellentétes vallásos gyakorlatba vitte bele először a férjét, majd az egész Izraelt. Ezt a hamis vallást használta fel a politikai és a gazdasági hatalom megszerzéséhez, és Istenre hivatkozva ezen a hamis valláson keresztül építette ki az egyébként illegális, törvénytelen befolyását. Természetes ennek a hamis vallásnak a vezetőit, képviselőit ő irányította és ő is pénzelte őket. Ugyan akkor, ezzel párhuzamosan mindenkit, akiben a legkisebb ellenálló erő lehetőségét, vagy az igazsághoz, az isteni kijelentésekhez való ragaszkodást látta, azt igyekezett ellehetetleníteni, megöletni, vagy azt annak haláláig, mint Illést, nemzetközi szinten is üldözte.
„….1Kir 18:10 Él az Úr a te Istened: nincs sem nemzetség, sem ország, ahova el nem küldött volna az én uram, hogy megkeressen téged. És ha azt mondották: Nincs itt! az országot és a népet megesküdtette, hogy téged csakugyan nem találtak meg.
1Kir 18:13 Nem mondották-e meg az én uramnak, mit cselekedtem, mikor Jézabel megölette az Úr prófétáit? hogy hogyan rejtettem el az Úr prófétái közül száz férfiút ötvenenként egy-egy barlangba és tápláltam őket kenyérrel és vízzel….”
Ennek a hatalom kiépítésnek az egész folyamatát, megvalósulását a Biblia elég részletesen, többek között az 1 Királyok 16-22 és a 2. Királyok 9-10 könyvek részeiben írja le, amit itt helyszűke miatt nem tudok minden részletében idézni, de a főbb elemeit és tanulságát szeretném, ha közösen átnéznénk.
”….1Kir 18:19 Most azért küldj el, gyűjtsd hozzám az egész Izraelt a Kármel hegyre, és a Baál négyszázötven prófétáját, és az Aserának négyszáz prófétáját, akik a Jézabel asztaláról élnek....”
Az előbb idézet Igéből már láttuk, hogy az igaz, tiszteséges embereket hogyan öletette meg és hogy mindenhol üldözte őket, a fentiben pedig olvashatunk az általa (természetesen közpénzből) eltartott hamis vallási vezetők hadáról.
Jézabel hatalom gyakorlása egyébként ettől függetlenül is teljesen törvénytelen és manipulatív volt, hiszen erre, a hatalom gyakorlására a király, a férje, Akháb lett volna jogosult, de a háttérben mégis Jézabel gyakorolta a tényleges döntési jogkört.
Azt is láthatjuk, hogy Jézabelnek, ezzel a keveredéssel (vallás + politika) és egy réteg megfizetésével valóban sikerült egy teljes, mindenre kiható, kirejedő (közigazgatás, bíróság, stb) hatalmat kiépítenie, amit természetesen nem az emberekért, hanem pont fordítva, az emberek meglopására használt fel. De ezt a részt most nézzük meg kicsit jobban.
„….1Kir 21:2 És szóla Akháb Nábótnak, mondván: Add nekem a te szőlődet, hogy legyen veteményes kertem; mert közel van az én házamhoz, és neked érte jobb szőlőt adok annál, vagy ha neked tetszik, pénzül adom meg az árát.
1Kir 21:3 És felele Nábót Akhábnak: Isten őrizzen, hogy neked adjam az én atyáimtól maradt örökséget.
1Kir 21:4 Akkor haza méne Akháb nagy bánattal és haraggal a beszéd miatt, amelyet szólott neki a jezréelbeli Nábót, mondván: Nem adom neked az én atyáimtól maradt örökséget; és lefeküvék az ő ágyára, és arcát [a fal felé] fordítá, és nem evék kenyeret.
biblia4Természetesen egy vezetőnek is vannak és lehetnek is vágyai, kívánságai, ezzel semmi gond nincsen. Természetes az is, hogy egy vezető is, a „közszolgai” feladati mellett, a saját maga, vagy a családja dolgaira is gondot visel, mint ahogy Akháb király is szeretett volna egy szőlőst megvásárolni, ezzel sincs semmi gond. Sőt azt látjuk, hogy ezt törvényesen is tette volna meg és amikor az ajánlatát jogszerűen visszautasították, bár depresszióba eset, de mégsem nyúlt törvénytelen eszközökhöz, célja elérése érdekében, nem élt vissza a királyi hatalom adta lehetőségekkel. Ő a rendszeren belül egy olyan vezető volt, akiben még éltek erkölcsi normák. Az a tény pedig, hogy később mégis partnerévé lett a felesége istentelenségének, ez azt mutatja, hogy ez a rendszer vagy elüldözi, kidobja magából, vagy maga alágyúrja, korrumpálja a benne dolgozókat. Viszont a feleségének köszönhetően, aki ekkor, a megoldás érdekében és a férje felé mély együtt érzést, empátiát és segítő készséget mutatva, kézbe vette az ügyet, bele láthatunk a rendszer működésének lényegébe.
1Kir 21:5 Hozzá menvén az ő felesége Jézabel, monda neki: Miért háborodott meg a te szíved, és kenyeret nem eszel?
1Kir 21:6 És ő monda neki: Mert ama jezréelbeli Nábóttal beszéltem, és azt mondám neki: Add nekem a te szőlődet pénzért, vagy ha inkább tetszik, más szőlőt adok neked érte, ő [pedig] azt mondta: Nem adom neked az én szőlőmet.
1Kir 21:7 Akkor monda neki Jézabel, az ő felesége: Te bírod-e most az Izrael királyságát? Kelj fel, egyél kenyeret, és a te szíved örvendezzen, én majd neked adom a jezréelbeli Nábót szőlőjét.
Vagyis a hatalomnak ezt a formáját használó emberek sem képesek arra, hogy
1, feldolgozzák ha valaki a kívánságaikra nemet mond
2, minden áron, ha kell gyilkosság árán is de megszerzik amit akarnak
3, és ennek érdekében semmi sem szent számukra, nem létezik sem tisztesség, sem jogosság, csak az énnek és az EGO-nak az érvényesítése
4, aminek érdekében a legtermészetesebb eszköz, a hatalommal való visszaélés
5, és természetesen önmaga és a környezete számára megideologizálja a gonoszságát, amit tesz, hogy nem vagyok gonosz, mivel érted teszem mind ezt.

biblia5

1Kir 21:8 És levelet írt Akháb nevével, amelyet megpecsételt az ő gyűrűjével, és elküldé azt a levelet a véneknek és a főembereknek, akik Nábóttal egy városban laktak;
1Kir 21:9 És a levélben ezt írta, mondván: Hirdessetek böjtöt, és ültessétek Nábótot a nép élére;
1Kir 21:10 És ültessetek vele szembe két istentelen embert, akik tanúbizonyságot tegyenek ő ellene, mondván: Megszidalmaztad az Istent és a királyt. Azután vigyétek ki, és kövezzétek meg őt, hogy meghaljon.
1Kir 21:11 És ekképpen cselekedének a vének és a főemberek, akik az ő városában laktak, amint Jézabel nekik megparancsolta, és amint a levélben megírta, amelyet nekik küldött;…”
És látható, hogy ekkora már, jogtalanul, a király pecsétjét használva, így az embereket megcsalva, becsapva, de teljes határozottsággal irányít, ad törvénytelen eljárásokra utasításokat pl. a bíróságoknak, megmondván, hogy mivel kapcsolatban milyen ítéletek szülessenek. Olyan erős lett, hogy már a lehetőségével sem számol annak, hogy bárki is megkérdőjelezné ezt az egyébként mindenki számára tudottan istentelen döntését, hiszen pl. a 10 parancsolat, amit izraeliek lévén, mindenki, a bírók, az üzenetet közvetítők és a hamisan tanúskodók is jól ismertek, azt mondja, hogy ne tégy hamis tanúbizonyságot a te felebarátod ellen és a hamis tanú büntetlen ne maradjon. Szóval ez egy olyan rendszer, ahol Istenre hivatkozva, de minden isteni rendeletet áthágva jártak el. Ez a politikával összefonódó vallásosság egyik jellemzője. Más a forma és más a mögötte lévő tartalom. Talán ezt hívják, ha jól tudom képmutatásnak.
Összefoglalva tehát látjuk, hogy Jézabel nem az Isten népe közül való volt, hanem egy idegen, egy bálványimádó, hamis vallás főpapjának a leánya. Ő nem a Káldeusokhoz hasonló „rövid” életű lerablásban gondolkodott, hanem az egész országot kívánta magának lenyúlni, hosszútávon berendezkedve, annak minden ágazatban kiépítve a személyes hatalmát. Ehhez a befolyását olyan vallási csoportok anyagi támogatásával építette ki, akik ideológiailag kiszolgálták, megalapozták hatalmi törekvéseit. Ebben az „országépítő” munkájában, ami ténylegesen a hatalom saját maga számára történő megszerzése volt, nagyon sikeres let. Nem csak azt érte el, hogy a lakosság 99 %-a behódoljon és elfogadja az egyébként jogtalan és törvénytelen uralmát, ( a többieket elüldözte, vagy megölette) de elérte azt is, hogy pl. a bíróságok már nem a tények és a jog alapján, hanem az ő érdekei szerint, az általa megrendelt ítéleteket hozzák meg, ehhez legyártva a szükséges hamis bizonyítékokat is. És persze azért a Káldeusokhoz hasonlóan elvette azt is, amit ő, vagy a rokonsága megkívánt.

biblia7De találkozunk vele az alábbi esetben is, csak itt mint az Ég Királynője jelenik meg.
„…Ézs 47:6 Fölgerjedtem volt népem ellen; megfertőztettem örökségemet és kezedbe adtam azt: te nem cselekedtél velük irgalmasságot, az öregre nehéz igát vetettél!
Ézs 47:7 És ezt mondád: Örökre úrnő leszek! úgy hogy ezekre nem is gondolál, és nem emlékeztél meg annak végéről.
Ézs 47:8 És most halld meg ezt, bujálkodó, aki bátorságban ülsz, aki ezt mondja szívében: Én vagyok és nincs senki több, nem ülök özvegységben, és a gyermektelenséget nem ismerem!
Ézs 47:9 És mind e kettő eljő reád nagy hamar egy napon: gyermektelenség és özvegység, teljességükben jőnek el reád, noha gazdag vagy a varázslásban, és sok nagyon igéző szózatod.
Ézs 47:10 Gonoszságodban bíztál, és ezt mondád: Nem lát senki engem! Bölcsességed és tudományod csalt meg téged, és ezt mondád szívedben: Én vagyok és nincs senki több.
Ézs 47:11 Azért jő tereád a gonosz, amelynek keletkezését nem tudod, és romlás sújt le rád, amelyet meg nem engesztelhetsz, és hirtelen jő pusztulás reád, nem is tudod!...”

De nézzük meg ennek a rendszernek a természetét ezen IGE részletet segítségével is.
1, létre jötte mindig az istentelenség, a jogtól és az igazságtól való elhajlás következménye
2, hiányzik belőle az irgalom és még az idős, öreg embereket is kiszipolyozza,
3, örökkévalónak hiszi a hatalmát, pozícióját és nem számol azzal, hogy annak egyszer vége lesz
4, tele van szexuális bűnökkel, (bujálkodó „ádin”, buja, kéjsóvárgó) és
5, teljesen (bátorságban „betah”) biztonságban hiszi magát
6, kizárólagosság, „csak ö és senki más” ez is természetének lényegéből fakad, hogy nem tűr meg konkurenciát, nem osztozik a hatalmon és teljesen meg is van győződve arról, hogy semmi és senki nem is tudja azt veszélyeztetni, de ezt nem is hagyja
7, és meg van győződve arról is, mindig meg klesz körülötte a kellő számú udvaroncok hada, akik „imádják” őt.
8, ugyan akkor egy ilyen rendszer felépítésére valóban csak egy rendkívül értelmes, bölcsességben és tudásban kimagasló képességű személy képes,
9, akinél csak egy probléma van, hogy a képességeit gonoszságra használja
10, amit a motiváltsága okoz, hogy ő és csak ő legyen az egyetlen „legény a gáton”, vagy „kakas a szemét dombon”.
10, és ezt nem vágyként, hanem elhívás tudatként, vagy belső meggyőződésből éli meg, hogy valóban senki más sem képes nélküle semmire sem. „én vagyok és nincs senki több”

Sajnos az itt idézet IGE rész is elmondja és a történelmi tapasztalatok is egyértelműen igazolják, hogy az a rendszer, ahol a politika és a vallás keveredett a hatalom megszerzése, megtartása érdekében, nem csak a pillanatnyi lopásai tekinteténben, hanem a hátra hagyott öröksége vonatkozásában is mindig rendkívül nagy károkat okozott az emberek, az országok, a népek és nemzetek számára.

„…1Kir 17:1 És szóla Thesbites Illés, a Gileád lakói közül, Akhábnak: Él az Úr, az Izrael Istene, aki előtt állok, hogy ez esztendőkben sem harmat, sem eső nem lészen; hanem csak az én beszédem szerint…..
….És lőn sok idő múltán, a harmadik esztendőben, az Úrnak beszéde Illéshez, mondván: Menj el, mutasd meg magadat Akhábnak, és esőt adok a föld színére….”

jezus6

De az ilyen uralom nem csak a gazdaságot teszi tönkre, hanem az emberi kapcsolatokat is. Kiszáraztja az emberekből az örömöt és elöli az egymás felé való szeretet is, amelynek helyét a gyűlöletet, a másik hibáztatása és bűnbak képzés fogja betölteni.
„…1Kir 18:17 És mikor meglátta Akháb Illést, monda Akháb neki: Te vagy-e az Izrael megháborítója?...”
„…Jóel 1:12 Elszáradt a szőlőtő; a fügefa elhervadt; a gránátfa, a datolyafa és az almafa, a mezőnek minden gyümölcsfája kiaszott. Bizony kiszáradott az öröm az emberek közül...”

Partnereink

print

 

 Váci állásajánlatok!

jooble

 

segitokezek

 dunakanyarlogo

 

ai logo

 

vaciegyhazmegye logo k

 

tragor ignac logo

 

konyvtar

 

vendegvarok

 

mouseoleumlogo

  

Hirdetőink

borzsonyvendeghazkicsiborito

 

royal

 

duplexkicsi

 

starthibokicsi

 

mouseoleumlogo

 

klimasz logo

 

Royal Fitness logo

 

vipbizt

 

rubraetterem logo

 

repetabisztro logo

 

hbmultimedia