A vezetők egymáshoz való viszonya.
Amint az első részben már utaltunk rá, az Istentől kapott feladat, munkaköri leírás, hogy „…művelje és őrizze…” a kertet. Ez alapvetően kétféle vezetői típust is jelent, a vezetői hozzáállás két típusát, két különböző karakterét is megadja.
Az egyik típusú vezető mindig az előbbre menésben, új dolgok megszerzésében, növekedésben, kiterjedésben gondolkodik, a másik típusú vezető pedig a biztonságra, a megtartásra, a megvédésre törekszik. Ez a különbség sokszor feszültséget gerjeszthet a kapcsolatokban, mert ebből kifolyólag sokszor más irányba rántanák a kormányrudat, miközben ők maguk sem értik, hogy min is vesznek össze újból és újból. Ilyenkor sokszor előfordulhat, hogy az egyik, a menni akaró kerékkötőt, féket lát a másikban, pedig az csak egy kockázat nélküli, nyugodt életet szeretne biztosítani, pl. bevált sémákkal, kitaposott ösvényen járva. Ilyenkor bizony előfordulhat, hogy az ebből a belső ajándék másságából fakadó nézet különbségeket legyőzendő, őket korlátozó ellenerőnek látják és máris áll a bál.
Egy hosszútávú, eredményes munkához azonban kell az az érettség, hogy mindkét fél megértse az ebből a másságból fakadó különbséget és hogy egymás hiányoságainak kipótlásáért vannak, ami nélkül hosszútávon nem fognak tudni boldogulni.
Én tengerész voltam és vitorlás oktató. Egy vitorláson a tőke súly egy, a hajó ellenállását jelentősen megnövelő teher, olyan plusz súly, ami jelentősen lelassítja a hajó futását, de e nélkül már egy kisebb szélben is a célba érés helyett, nagyon hamar felborulás és elsüllyedés lenne a túra vége. Szükségünk van egymásra, a kizárólagosságra törekvés nem Isten akarata.
Szóval lehet, hogy akit elsőnek koloncként érzékelek, mert mindig csak a meglévőt rendezgetné, és semmi előre mutató sem érdekli igazán, vagy fordítva, egy állandó izgága, akinek semmi sem elég és mindig csak menne előre, ez lehet, hogy valójában csak a bennünk lévő ajándékok különbsége miatt van így és e miatt viselkedik ez egyik így, a másik úgy.
De vannak a vezetésnek más titkai is. Mint ahogy egy zenekarban is sokféle hangszer van, a vezetéshez is a két alaptípuson kívül, sokféle, különböző ajándék is szükséges, ráadásul ezek mindegyikére, együttesen és összhangban van szükség, nem külön-külön. Ezt hívják a zenében zenekarnak és harmóniának. Vagyis nem egyéni sztárok, hanem csapat munka kell, miközben természetszerűleg van egy karmester, meg szólista is. De ők is a zeneműért vannak és nem a zenekar van értük.
Erre Bibliai példát az Efézusi és a Korinthusi levélben is olvashatunk.
„…1Kor 12:28 És pedig némelyeket rendelt az Isten az anyaszentegyházban először apostolokul, másodszor prófétákul, harmadszor tanítókul; azután csodatévő erőket, aztán gyógyításnak ajándékait, gyámolokat, kormányokat, nyelvek nemeit...”
„…Ef 4:11 És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul:
Ef 4:12 A szentek tökéletesebbítése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére:…”
Ezekben a levelekben ugyan az egyház vezetésének bemutatásáról és helyes felépítéséről van szó, de már az elején tisztáztuk, hogy ezek olyan örökérvényű alapigazságok, amelyek kórtól, nemzetségtől függetlenül, mindig mindenhol érvényesek, mint a Pitagorasz-tétel.
Akkor most nézzünk meg néhány alapigazságot, ill. hogy mi az, amit megtanulhatunk ezekből a kijelentésekből.
Az első, hogy egy eredményes és jó vezetés felépítését több, különböző ajándékkal bíró ember együttes közössége adja, vagyis csapat munkára van szükség, nincs helye a kizárólagosságra törekvésnek.
A második, hogy a különböző ajándékok is többes számban vannak, mint ahogy egy iskolában is van sok tanár, de még egyes tantárgyakhoz is több szaktanár, akik mind együtt, a diákok fejlődéséért dolgoznak, egymást is segítve, kiegészítve és nem egymás ellen, vagy egymással rivalizálva.
A harmadik, hogy a „szentek tökéletesebbítése" miatt, vagyis egyrészt a kapott feladat megoldása, a cél elérése csak ezen ajándékok együttes munkája nyomán válhat lehetségessé, másrészt az ajándékok, jelen esetben a vezetők másokért, mások lehetőségeinek fejlődéséért, mások javára, mások hasznára adattak. Ebből következik, hogy az önmagában is már egy súlyos vezetői hiba, amikor egy vezető elkezd úgy gondolkodni, hogy ő érte vannak a dolgok. Nem. Ő, a vezető van másokért. A vezetők közül sajnos sokan fordítva ülnek a lovon és nem szolgálnak, hanem szolgáltatnak.
„…Márk 10:44 És aki közületek első akar lenni, mindenkinek szolgája legyen:…”
És egy másik igen lényeges dolog: „…a szolgálat munkájára…”, vagyis a vezetésnek nem kiszolgálnia kell az emberi elvárásokat, hanem egyrészt célt, irányt mutatni, másrészt bevonni őket egy közös munkavégzésbe, ill. segíteni őket abban, hogy az emberek felnőjenek arra, hogy önállóan is, érett módon megtanulják jól rendezni az életük dolgait. Vagyis a vezetésnek van egy olyan feladata is, hogy neveljen és segítsen felnőni másoknak is azoknak a kihívásoknak a legyőzésére, amik egy élet, a földi lét harcaival együtt járnak. És nem csak erre, hanem arra is meg kell tanítani az embereket, hogy kezdjenek el úgy gondolkodni, hogy - olyan módon akarok élni, dolgozni, ami másnak, másoknak is az épülésére van -.
Nem az a siker, hogy nekem mim van, mit szereztem magamnak, hanem az a sikeres és győztes élet, hogy másnak milyen lett nekem is köszönhetően. Egy emberi élet minőségét, értékét nem az határozza meg, hogy mit tudtam elrabolni mások elől, hogy mit tudtam kivenni a kosárból, hanem épp ellenkezőleg, mit tudtam beletenni abba kosárba mások számára, mások épülésére.
De nézzünk meg két másik fontos vezetői hozzáállást.
Munka végzés a jövőért, a jövő generációjáért, ill. a vezetés folytonossága, avagy egymást miért becsüljük?
„…1Pét 1:10 Amely üdvösség felől tudakozódtak és nyomozódtak a próféták, akik az irántatok való kegyelem felől jövendöltek:
1Pét 1:11 Nyomozódván, hogy mely vagy milyen időre jelenté [azt] ki a Krisztusnak ő bennük levő Lelke, aki eleve bizonyságot tett a Krisztus szenvedéseiről és az azok után való dicsőségről.
1Pét 1:12 Akiknek megjelentetett, hogy nem maguknak, hanem nekünk szolgáltak azokkal, amelyeket most hirdetnek nektek azok, akik prédikálták nektek az evangéliumot az egekből küldött Szent Lélek által; amikbe angyalok vágyakoznak betekinteni….”
Itt szintén találkozunk egy általános vezeti viszonyulással, amikor azt olvassuk, hogy „…Akiknek megjelentetett, hogy nem maguknak, hanem nekünk szolgáltak azokkal...” Ezt a köznyelv úgy fogalmazza meg, hogy a diófát az ember az unokái számára ülteti. Vagyis olyan emberek, (vezetők) próféták munkájáról, szolgálatáról beszél itt az Ige, akik tudták, hogy amit építenek, az egy több száz, vagy akár több ezer évvel később élő nemzedék számára teszi le az alapot. Tudták, hogy ennek a munkájuknak a terhe, fáradtsága és költsége az övék lesz, de ez nem nekik fog gyümölcsöt teremni, ebből nekik nem lesz hasznuk. Mégis tették, csinálták, mert nem magukra, hanem a kapott felelőségükre néztek.
Igen, nagyon fontos lenne, hogy a vezetők a saját szerepüket, felelőségüket, döntéseik súlyát és azoknak következményeit sok tíz, esetleg sok száz év távlatában gondolkozva is lássák és azokat így mérlegeljék. Egy jó vezető megoldja a jelen feladatait, de a jövőre nézve, a jövőért (és nem a saját jövőjéért) dolgozik.
„…1Kor 3:3 Mert még testiek vagytok; mert amikor irigykedés, versengés és visszavonás van köztetek, vajon nem testiek vagytok-e és nem ember szerint jártok-e?
1Kor 3:4 Mert mikor egyik ezt mondja: Én Pálé vagyok; a másik meg: Én Apollósé; nem testiek vagytok-e?
1Kor 3:5 Hát kicsoda Pál és kicsoda Apollós? Csak szolgák, kik által hívőkké lettetek, és pedig amint kinek-kinek az Úr adta.
1Kor 3:6 Én plántáltam, Apollós öntözött; de az Isten adja vala a növekedést.
1Kor 3:7 Azért sem aki plántál, nem valami, sem aki öntöz; hanem a növekedést adó Isten.
1Kor 3:8 A plántáló pedig és az öntöző egyek; de mindenik a maga jutalmát veszi a maga munkája szerint.
1Kor 3:9 Mert Isten munkatársai vagyunk:…”
Ebben az Ige-részben egy másik, de ugyan olyan fontos alapelvről olvasunk.
Korábban már láttuk, hogy az építéshez több, különböző ajándék együttes, harmonikus munkájára van szükség. Itt viszont abból, ahogy az Ige a vezetői munkát egy kertészkedéshez hasonlítja, megláthatjuk, hogy nem csak a jelenben és egy helyen, együtt dolgozók között van szükség harmóniára, hanem a harmonikus együtt dolgozás fontos az egymást követő, vagy különböző helyen dolgozó vezetők között is. Mintha különböző helyen és más-más időpontban felvett szóló hangszerek dallamát egyszerre játszanánk le és azok hangzása ennek ellenére egy szimfonikus zenekar előadásaként jelenne meg. Ill. választ kapunk arra is, hogy miért fontos a különböző vezetői ajándékok együtt munkálkodása, harmóniája.
De megláthatjuk azt is, hogy miért és mennyire fontos lenne az is, hogy amikor egy csere történik a vezetői székben, mert pl. más nyeri a választásokat, akkor az újjak, elfoglalva a vezetői széket, tudják meglátni az előzőek által elindított folyamatokban az értéket és jó gazdaként azt tudják tovább vinni, gondozni, ápolni. Ebből nem lenne szabad sem presztízs kérdést csinálni, sem politikai fegyvert vagy előnyt kovácsolni az által, hogy pl. legyalulom az előző vezetés „vetését”, a jó és vagy építő kezdeményezéseit, hogy ne legyen olyan hozadéka a rivális pártnak, amire mondjuk egy következő választás kampányában a saját javára hivatkozhatna. Meg kellene végre értenünk, hogy alapjaiban rosszak ezek az emberi hozzáállások, amelyek mögött a vetekedés, irigység, versengés és nem a másokért való cselekvés felelősége áll és aminek mindig csak a romlás és a pusztulás lesz a következménye.
Vannak feladatok, pl. egy város építésénél, amiknek a végigvitele éveket, akár évtizedeket is igényelhet. Az itt olvasható példa alapján viszont hiába ültet, plántál jó dolgokért egy vezető valamit, felelősség teljes munkát végezve, ha a rivális párt embere azt nem öntözi, nem viszi tovább, nem gondozza, hanem hagyja elpusztulni.
Az ebből a vezetői hozzáállásból származó romlás elkerüléséhez egy olyan szemléletmódra, gondolkodásmódra van szükség, ahol az adott emberek megértik, hogy:
1, nem a vető sem nem az arató személye, nem is a pártjuk a lényeg,
2, hanem a növekedést adó Isten kell, hogy a fő helyen, a középpontban álljon, ill.
3, pártállástól függetlenül mindketten csak az emberekért adatott szolgák
4, akik egymás nélkül, vagy egymással szemben állva nem fognak tudni tartós, maradandó jót építeni, egymás ajándékai nélkül nem lehet gyümölcsöt teremni
5, és mindenkit, a vetőt és az öntözőt is Isten fogja számonkérni, ahol a mulasztás is bűn.
„…Péld 3:27 Ne fogd meg a jótéteményt azoktól, akiket illet, ha hatalmadban van annak megcselekedése…”
„…Jak 4:16 Ti ellenben elbizakodottságtokban dicsekedtek: Minden ilyen dicsekedés gonosz…”
Jak 4:17 Aki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekeszik, bűne az annak…”
6, és bár lehetünk politikai ellenfelek, de ha komolyan vesszük azt a feladatott, amire megválasztottak, akkor tudni kell fel-, és elismerni a másik munkájának fontosságát, értékét és adott esetben tudni kell a másikén is hűnek lenni, a másik által megkezdettet is befejezni, megvédeni, még akkor is, ha ez majd neki fog pl. politikai hasznot hozni, mert még az ellenségem javainak megvédését is számonkéri tőlünk az Isteni ítélet:
„….2Móz 23:4 Ha előltalálod ellenséged eltévedt ökrét vagy szamarát: hajtsd vissza neki.
2Móz 23:5 Ha látod, hogy annak a szamara, aki téged gyűlöl, a teher alatt fekszik, vigyázz, rajta ne hagyd; oldd le azt ő vele együtt…”
Vagyis tudni kell egymás, vagy a másik munkáját is értékelni, megbecsülni és ha úgy alakul, akkor tovább vinni. Nem szakadhat meg az értékteremtés folytonossága, ez nem lehet sem párt hovatartozástól függő kérdés, sem politikai manőverek játékszerévé, hiszen emberi életekről, családok sorsáról, gyerekek jövőjéről van szó.
És végül, ezen témakör befejezéséül nézzünk még meg egy olyan Bibliai igazságot, amihez szintén, mindenkinek, minden korban igazodnia kellene és ami szintén egy lényeges útmutató a vezetők egymáshoz és a vezetettekhez való viszonyulására.
„…Márk 1:15 És mondván: Bétölt az idő, és elközelített az Istennek országa; térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban…”
A pontosabb fordítás szerint (baszileia tu Teu), azaz Isten alkotmányos királysága. Ez mit jelent a politikai és az emberi kapcsolatok tekintetében?
A „királyság” az emberi kapcsolatok hierarchikus rendjéről szól, amelynek csúcsán egy király áll és ahol a különböző területek vezetői vezettek, döntéseket hoztak és a hatalmi szinteknek is meg volt egy alá – fölérendeltségi viszonya. E nélkül nem működik semmi, még azokban a társadalmakban sem, ahol az egyenlőség hazugságával akarják becsapni az embereket. Nem, az életnek van egy rendje, az emberi kapcsolatoknak van egy hierarchiája, ami nélkül káosz és anarchia, romlás és bomlás jelenik meg mindenhol. Ilyen, az emberi kapcsolatokban jelenlévő rendek nélkül semmi sem tud működni. Ezekre néhány példa:
Munkahelyi rend: „… Tit 2:9 A szolgákat [intsed], hogy az ő uraiknak engedelmeskedjenek, mindenben kedvüket keressék, ne ellenkezzenek,…”
A családban a férj fősége, első számú vezetői felelősége: „…Kol 3:18 Ti asszonyok, engedelmeskedjetek a ti férjeteknek, amiképpen illik az Úrban…”. vagy
„….Ef 5:22 Ti asszonyok a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek, mint az Úrnak.
Ef 5:23 Mert a férj feje a feleségének, mint a Krisztus is feje az egyháznak, és ugyanő megtartója a testnek….” (most úgy sejtem, a fél város felhördül, mert már annyira emancipáltak lettünk. Ez a szerző megjegyzése volt)
A gyerekek helye a családi kapcsolati rendszerben, hierarchiában: „…Kol 3:20 Ti gyermekek, szót fogadjatok a ti szüleiteknek mindenben; mert ez kedves az Úrnak…”
és még sorolhatnánk hosszan, de úgy gondolom, mindenki érti. Például a kommunizmus „sikerének”, hatalomra kerülésének egyik titka és egyben romboló hatása ezeknek a rendeknek az aláásása, felborítása és összekeverése volt, amikor is sikeresen szembe forgatták egymással a teljesítményük alapján munkaadóvá lett, forrás fakasztó embereket, (kulákok, vagy gyártulajdonosok – pl. Richter Gedeon, Ganz Ábrahám -) a tőlük munkát és megélhetést biztosító fizetést és más lehetőségeket kapó réteggel. Ezt hívták osztályharcnak, ahol az egyenlőség hazugságával szerezte meg a hatalmat egy kisebbség a többség felett. Olyanok, akik az előbb felsoroltaktól eltérően, értéket teremtő munka helyett, az embereket becsapó hazug beszédekkel próbáltak érvényesülni, hatalomhoz és befolyáshoz jutni, majd ezek az egyenlők között egyenlőbbek ugyanolyan, de inkább még nagyobb rabszolgaságba, kizsákmányolásba taszították az embereket, azt hazudva nekik, hogy most vagytok szabadok, mert ténylegesen tiétek a hatalom, amit mi most csak értetek, a ti nevetekben most éppen helyettetek használunk, de egyébként ez a tiéd. (Mert ugye tudod? Ez igaziból a te autód, hiszen te tankolod, te fizeted a biztosítását, szervizét, én csak használom.) De ilyen lerombolás a tanári tekintély aláásása is, aminek eredménye egy egész, identitás zavarral küzdő korosztály, mert elhitték, elhitették velük, hogy az ő helyük máshol van, nem a tanár alatt, hanem a tanár felett.
Szóval ez a demokrácia soha ne volt működőképes, a görögöknél is ez nagyon hamar kiderült, pedig ott még a számonkérés is nagyon keményen működött. De menjünk tovább.
Alkotmányos királyság. Azt már láttuk, hogy a „királyság” az emberi kapcsolatok horizontális síkon megjelenő, alá – fölé rendeltségi viszonyát jelenti, de mit jelent az alkotmányosság?
Az alkotmányos királyságból az „alkotmányosság” a hatalomban lévők, a hatalmat gyakorlók vertikális függőségére utal, ahol a mérőzsinór egy tőlem független, írott, írásba foglalt rend. Ez a BIBLIA, amelynek a rendjét igazságnak hívjuk. De az országoknak, nemzeteknek is lehet, van ilyen írott alkotmánya. A vezetők ezen írott alkotmányhoz való viszonya az alávetettség és annak megtartása kellene, hogy legyen. Ez az alárendeződés pedig önkéntes és lelkiismereten alapuló kellene hogy legyen, mint egy válasz a Megváltó Isten felénk való szeretetére.
Az, hogy Isten királysága „alkotmányos”, az egyrészt azt is mutatja, hogy a hatalom gyakorlását egy, a hatalmat gyakorlónál nagyobb személy, maga a hatalmi rendet létrehozó, a mindeneket Teremtő Isten, egy általa írott alkotmányban szabályozta.
„…Róm 13:1 Minden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak; mert nincsen hatalmasság, hanem csak Istentől: és amely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek.
Róm 13:2 Azért, aki ellene támad a hatalmasságnak, az Isten rendelésének támad ellene; akik pedig ellene támadnak, önmaguknak ítéletet szereznek.
Róm 13:3 Mert a fejedelmek nem a jó, hanem a rossz cselekedetnek rettegésére vannak. Akarod-e pedig, hogy ne félj a hatalmasságtól? Cselekedjed a jót, és dicséreted lesz attól.
Róm 13:4 Mert Isten szolgája ő a te javadra. Ha pedig a gonoszt cselekszed, félj: mert nem ok nélkül viseli a fegyvert: mert Isten szolgája, bosszúálló a haragra annak, aki gonoszt cselekszik…”
Ez, az Istentől, az emberiségnek adott írott alkotmány a Biblia, ill. annak parancsolatai és útmutatásai. Másrészt ez az Istentől kapott alkotmány annyira felül áll mindenen, hogy ezt még Isten maga megtartja. Például Jézusnak nem azért kellett egy keresztfán, kínhalált elszenvedve meghalnia, mert nem lett volna ereje ahhoz, hogy megszabadítsa magát, hanem mert ebben az Írott, Isten által adott alkotmányban meg van írva, hogy
„…. Zsid 9:22 És csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a törvény szerint, és vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat…”
Ezért, az Írott Ige (logosz) miatt kellett még Jézusnak is, magát ezen írott alkotmánynak alárendelten, saját vérével, magát áldozati bárányként odaadva meghalnia, hogy az Atyja akarata szerint tudjon megváltania minket.
„… Máté 5:17 Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem.
Máté 5:18 Mert bizony mondom nektek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik….”
Ezért a helyes hatalom gyakorlás nem az önmegvalósítás lehetősége egy személy kénye-kedvének kiélésére, vagy érdekeinek érvényesítésére, hanem a hatalom olyan, mások épülésére, építésére adatott erő használata, amit az „Írott Alkotmánynak”, amit igazságnak is nevezünk, alárendelten kell és csak úgy szabad gyakorolni. Tehát egy jó vezető tudja, hogy a hatalmat nem használhatom öncélúan, hanem magamat megfegyelmezve, Isten félelmében kell élni azzal. Igaz erre ma kevés a gyakorlati példa és sok a visszaélés, de elfog jönni erre, ezért is az Istentől való számonkérés. És mindenki higgye el, hogy miközben Isten nagyon sok áldását a hatalmasságok felé való engedelmességhez kötötte,
„… 2Móz 20:12 Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr a te Istened ad te neked…. ami az első parancsolat ígéretekkel…..”
de ugyan akkor a hatalommal való visszaéléseket pedig nagyon keménye számon is fogja kérni.
„….Mik 2:1 Jaj azoknak, akik hamisságot gondolnak és akik ágyasházukban gonoszságot cselekesznek, [és] végrehajtják azt, mihelyt megvirrad, mert hatalmuk van hozzá.
Mik 2:2 Megkívánják a mezőket és elrabolják, és a házakat és elszedik; és nyomorgatják a gazdát, és az ő házanépét az embert és az ő örökségét!...
„…Malakiás: 2,7 Mert a papnak ajkai őrzik a tudományt, és az ő szájából törvényt várnak, mivel a Seregek Urának követe ő.
8 De ti elhajlottatok ez útról, sokakat megbotránkoztattatok a törvénnyel, felbontottátok Lévi szövetségét, azt mondja a Seregeknek Ura.
9 Azért én is szidalmasakká tettelek titeket és utálatosakká az egész nép előtt, amiatt, hogy meg nem őriztétek az én utamat, hanem személyválogatók voltatok a törvénnyel.
10 Nem egy atyánk van-e mindnyájunknak? Nem egy Isten teremtett-e minket? Miért csalja hát ki-ki az ő felebarátját, megrontván a mi atyáink szövetségét?.....
..…12 Elveszt az Úr mindenkit, aki ezt cselekszi, a vigyázót és a felelőt, a Jákób sátraiból, még ha áldozatot visz is a Seregek Urának….”
