A VáciVilágot a testületi ölésen próbálták megfélemlíteni

bestiarium10 Meseország mindenkié? (Vagy csak Vác ilyen szerencsétlen?)

 

 

Néha nem egészen értjük, hogy mi jár a helyi politikusaink fejében. Teljesen világosan elmondtuk már, többször is, hogy a VáciVilág szerkesztőségét nem érdekli a terelés, hazudozás, csúsztatás, félrebeszélés. Nem beszélve arról, hogy a szerkesztőségünk olyan képviselők kedvéért, akik egy politikai inszeminátor (mesterséges megtermékenyítő, vagy akinek jobban tetszik „bakancsos bika”) szerepében vetik rá magukat a városi közpénzre, soha nem fogja bezárni a BESTIÁRIUMOT!

bestiarium10

Miért kezdtünk ezzel? Szóval, egy rendkívül nevetséges testületi ülést sikerült összehozni a héten, az alaphangot a polgármester vasárnapi esti meséjével megadta, majd az Összefogás frakció egyes tagjai az ülésen ezt folytatták is. Képzeljék el, megpróbálták megfélemlíteni a VáciVilág szerkesztőségét! Azon jót vidultunk, hogy az összejövetel tetemes része szólt rólunk, meg persze pont annyira ijedtünk meg, mint amennyire Olvasóink ezt sejtik, de egy konkrét felvetésre azért válaszolunk.

A káposztásasszony, bocsánat, a nagyasszony fő problémája, hogy az uszodai víziorgia nem az ő idejében történt, ezért az rá árnyékot nem vethet! Minden más meg összemosás az ő patyolattiszta önkormányzatával!

Érdekes elgondolás ez, már többször találkoztunk ezzel a véleményével. A Pénzhiéna nem az ő idejében szerette volna ellopni a 30 milliót, a Krajcárkeselyű a pártjától lopott, nem az önkormányzattól, a pancsoló kislányok sem akkor áztatták az kufferukat utcai ruhában a medencében, amikor ő már funkcióban volt. Az ő irányítása alatt azonnal meg is változtak, ami régebben volt az meg szerinte nem számít. Ez persze csak akkor igaz, ha a saját érdekében érvel, mert ha szüksége van rá, évtizedekre visszamenőleg szidja az előző önkormányzatokat, hiszen sanyarú helyzetéről csak azok tehetnek! Ezzel a fáradtsággal időbeni teleportálással kinevezhetné Goebbels-et, vagy bármely sztálini megfelelőjét propaganda miniszterének, hiszen a polgármestersége alatt azok sem tettek semmi rosszat, csak a fél világ kiirtásában játszottak vezető szerepet. Elszomorítjuk, egy vezető igenis felelős munkatársaiért!

De akkor nézzük meg a konkrét szereplőket, és kiderül, itt bizony MutyICAcica saját, bizalmi embereiről van szó. Z. Edinának a választásokkor hűségesküt tett, közölve, hogy számít a munkájára (ezt maga a volt igazgató hozta nyilvánosságra, közkinccsé téve az erről szóló szöveges üzenetet). Polgármesterként pedig dupla jutalmat adott neki kiváló munkájáért az év végén. Csereklye Károly képviselő a választások óta számtalan alkalommal jelezte, konkrét tényekkel alátámasztva, hogy komoly pénzügyi, sikkasztási problémák vannak az uszodavezetővel és pont a videón szereplő munkatársaival, de Matkovichot ez nem érdekelte. Z. Edinát mindössze egy hónapja rúgta ki, amikor a helyzete már tarthatatlanná vált, a másik két uszodasellő az elmúlt hétig a város alkalmazottja volt. Most már persze azt állítja, semmi köze hozzájuk, de ez közönséges hazugság. Mondjuk ezzel most, a választási kampány meg nem tartott ígéretei után nem sok újat tudott mondani.

Továbbá azon a videón, amit a polgármester asszony kifogásol, van ám más is. Tisztelt hölgyem, ne ragadjon ki egy jelentéktelen epizódot, amibe bele kíván kötni, ez a tehetségtelen Pénzhiénájának a stílusa, velünk ezzel eredményt nem ér el. Szó esik ott az ön román cégtemetős ügyéről és két alpolgármestere viselt dolgairól is, érdekes, ezzel nincs problémája? Magyarul ez mind igaz, persze ezt eddig is tudtuk. Vagy csak a választási csalása miatt ki van szolgáltatva a Bestiárium ezen tagjainak, ezért ott lapítás van? Tehát ez az említett mai váci valóság, a következmények nélküli város, aminek ön a vezetője! Az, meg hogy új választást tartanánk szükségesnek? Ez a mi véleményünk, amivel ma már a legtöbb váci ember osztozik, és amibe még a Pénzhiénája sem ugathat bele.

Pereljen minket bátran, ha a jogásza ugyanolyan félhülye, mint a tanácsadói, még a bíróságig sem jutunk el (mi azért szeretnénk, de ezt úgyis tudja). De most felmérgesített minket (persze ez nem igaz, röhögünk magán), ezért figuráját vudubabaként használva megadjuk új Bestiáriumi arculatát, ezentúl így fog szerepelni.

bestiarium11

Ha már a mesékről beszélünk, múlt héten nagy vihart kavart egy körzeti médium cikke, mely szerint a „Meseország mindenkié” c. LMBTQ könyvet a nagymarosi polgármester levetette az iskola közelében lévő könyvtár polcáról. Ebben a kérdésben most nem kívánunk hosszabban állást foglalni, bár meg kívánjuk jegyezni (ha már önök baloldalinak tartják magukat), hogy annak idején az átkosban a sokak által látogatott verőcemarosi KISZ táborban, vagy az építőtáborokban azért az ellenkező neműek érdekeltek minket. Akit meg nem, az nem propagálta. Legyen már ez mindenki magánügye, mi sem tüntetünk táblákkal, melyre az van írva „Leginkább szopatni szeretek” (az idézet Robert Merle - „Védett férfiak” c. művéből való), vagy a „kutyapóz a kedvencem”, nyelvünkben szép magyar szó fejezi ki az ilyen jellegű tevékenységet. Úgy hívják, „hálószobatitok”.

De visszatérve a könyvre, miért is pont ez jutott az eszünkbe? Azért, mert aktuális téma, mi is elgondolkodtunk rajta, szükség lehet-e ilyen művekre? Nem mi döntjük el, egy azonban biztos, ha nem is értünk vele egyet (ehhez jogunk van), azt elmondhatjuk, hogy van mondanivalója. Árulja már el polgármester asszony, az ön rendszeres vasárnapi mesedélutánja a magamutogató önsztároláson kívül mit akar kifejezni? Mintha Andersen úr és Holle anyó (vagy ha az ön szemében trendik szeretnénk lenni Andersen úr és Münchausen báró) forrt volna össze egy kozmikus együttlétbe, melynek gyermeke a hétvégi fércművek színes kavalkádja. Az igazi Meseország most bizony Vácott van, és ez nem mindenkié, csak a váci lakosoké. Lehet, hogy van olyan, aki rajongva várja, mi azonban nagyon, sőt piszkosul unjuk konkrétumok nélküli üres szólamait.

Komolyan azt hiszi, olvasói elhiszik azt a sok sületlenséget, amit összehord? Komolyan azt gondolja, hogy a városvezetés hasonlít egy diszkóhoz, ahol attól lesz valaki főszereplő, hogy előtáncosként mindig, mindenki előtt, mindenféle zenére rángatózni tud? Itt élünk, szemünk van, ön a rendszerváltás utáni időszak legtehetségtelenebb városvezetője! Önnek nem eredményei vannak, hanem Pénzhiénája és Krajcárkeselyűje. A Pénzhiénát pl. a mi pénzünkből zabáltatja úgy, hogy annak még munkaköri leírása sincs! Ön a város pénzéből fizeti ki a saját politikai alkuja árát, és még feszegeti magát? Áldozzon rá a saját fizetéséből, ha már minden áron táplálni akarja. Tudjuk, ezen is meg fog sértődni (pedig színtiszta igazság), mint ahogy hallottuk, azon is kiakadt, hogy felkértük WC-s néninek. Igaza van, túlzásba estünk. Ezért ezúton bocsánatot kérünk minden WC-s nénitől!

Ha pedig erősnek tartja a stílusunkat, emlékeztetem Jakab Péter úr nevezetes mondatára:

„Úgyhogy azt mondom Önnek miniszterelnök úr, hogy így a vége felé Ön is fogja kicsit vissza magát, mert a börtönben még Orbán Viktorból is lehet Orbán Viktória.”

Frakciója egyes tagjai a testületi ülésen matadorként rohantak rá a VáciVilágra, a Pénzhiénától átvett szokás szerint, az önökkel vitában állók családtagjait támadva. A VáciVilág a foltos után minden érintettet figyelmeztet arra, hogy sokkal jobban járnak, ha a családokat békén hagyják, ez még a maffiának is alaptörvénye (persze nem a városházinak). Mi a jövőben sem szeretnénk ilyen eszközökkel élni, de következő húzásuk után válaszlépéseket fogunk tenni. Előkerülhetnek családtagok drogügyei és más kellemetlenségek, a döntés önöknél van.

bestiarium12

A testületi farokméregetésről szólva meg fel kell hívnunk a figyelmet arra (ha már matador hasonlattal éltünk), hogy egy viadalon történhetnek kellemetlen afférok is. Hamar kiderülhet, hogy még a hüvelykujjuk is nagyobb, mint a büszkeségük. Az önérzetük pedig olyan gyorsan elpárologhat, mint a Matkovich Ilonával kapcsolatos választói bizalom. Ugye tudja már a legutóbbi helyi közvéleménykutatás eredményeit?

 

 

És végül, hogy konkrétummal fejezzük be, van egy, a testületi megmondó versenyen élenjárt a városon erőteljesen élősködő, feltörekvő ifjú titánunk. (Bár lehet, hogy nem titán, csak egy olvadt gyertya, akinek most meg kellett szolgálnia a frissen kapott, jól fizető állását). Nos, ezt a figyelmét a Bestiárium iránt úgy értékeljük, hogy nagyon szeretett volna már bekerülni. Tekintettel arra, hogy a fiatalember az utóbbi időben buzgó munkavágyban él, teljesítjük kérését, engedjék meg, hogy bemutassuk Olvasóinknak Benit, a Buzgárbirkát! Üdvözöljük új jövevényünket, úgy gondoljuk, sokat fog szerepelni a jövőben. Kívánjuk, hogy lazuljon el, érezze jól magát, de ne feledje, hogy a Bestiáriumi állatkert veszélyes munkahely! Viszont tele van hímekkel, úgyhogy lehet, a végén még jól fogja érezni magát.

bestiarium13

Folytatjuk.

Partnereink

print

 

 Váci állásajánlatok!

jooble

 

segitokezek

 dunakanyarlogo

 

ai logo

 

vaciegyhazmegye logo k

 

tragor ignac logo

 

konyvtar

 

vendegvarok

 

mouseoleumlogo

  

Hirdetőink

borzsonyvendeghazkicsiborito

 

umami

 

royal

 

duplexkicsi

 

starthibokicsi

 

mouseoleumlogo

 

aquadream

 

klimasz logo

 

Royal Fitness logo

 

vipbizt

 

rubraetterem logo

 

prestige

 

repetabisztro logo

 

hbmultimedia