A közpénz csalások, lopások felderítésében mi vagyunk a legjobbak!

szamvetes1 Áttekintés a VáciVilág elmúlt évéről.

 

 

A választások közeledtével, az egyre fokozódó politikai hangulatban a VáciVilág szerkesztősége is számot vetett az elmúlt időszak eseményeivel, megvizsgáltuk eddigi tevékenységünket, és megfogalmaztuk tennivalóinkat az elkövetkezendő hónapokra. Mi azt gondoljuk, rendkívül eredményes időszakot zártunk, erről röviden tájékoztatjuk is Önöket.

A VáciVilág tényfeltáró média, ezt az is mutatja, hogy az elmúlt időszakban cikkeink miatt, senki nem mert sajtópert indítani ellenünk, sőt, egyetlen helyreigazítási kérelem sem érkezett hozzánk. A magyar újságírásban szokatlanul erős, ironikus hangnemet ütünk meg, azonban híreink valóságtartalma nem megkérdőjelezhető! A pereskedés pedig nem nekünk kényelmetlen, hanem az ellenfélnek, ugyanis legerősebb fegyverünk a kíméletlen igazság. Teljesen mindegy, hogy ezt szalonképes stílusban (ez a ritkább) vagy "nem körülírva" fogalmazzuk meg, a tények magukért beszélnek. A politikai szereplőktől megszokott csúsztatásokra, elkendőzésekre, terelésekre azonnal reagálunk, általában az övékénél jóval erősebb hangnemben, ezt természetesen nem vállalják fel a notórius hazudozók.

Ennek köszönhetően nézettségünk az elmúlt egy évben folyamatosan növekszik, azt gondoljuk ez a tendencia nemcsak megmarad, hanem folyamatosan felfelé ível. A növekedés elsődleges oka szerkesztőségünk közéleti szörnytára, a BESTIÁRIUM, mely humoros formában (persze nem az abban szereplőknek) tárja fel közéletünk visszásságait, ugyanakkor komolyabb hangvételű írásaink is népszerűek. Az analitikák szerint jelenleg a körzet második leglátogatottabb médiája vagyunk úgy, hogy önmagunk reklámozásával egyáltalán nem foglalkozunk.

Olvasóinktól sok levelet kapunk, amelyekben jelzik, hogy tetszik nekik, amit csinálunk, de cikkeinkre reagálni nem mernek. Tudomásul vesszük ezt, nem akarunk olyan lózungokat hangoztatni, hogy „bízunk benne, hogy ez megváltozik”, meg „ez a demokrácia szégyene", tudjuk, hogy a politikai erők pártfüggetlenül minden korban, minden esetben igyekeznek retorziót alkalmazni a kritikus hangokat használókkal szemben.

Egyre nagyobb bizalommal fordulnak hozzánk olyan emberek, akik sokat tudnak, de eddig nem mertek megszólalni, azonban az utóbbi időben elküldik hozzánk bizonyítékaikat. Ennek egyik példája az elmúlt napokban az uszoda akkori vezetőségének undorító pancsolásáról készült kisfilmünk, mely a Facebook és a Youtube oldalakon kiemelkedő látogatottságot ért el, és eredménye a főszereplők mindegyikének menesztése, kirúgása lett.

El kell mondanunk, hogy többet küzdöttünk a jelenlegi városvezetéssel, mint „állítólagos” ellenzéke. Ennek oka a polgármester, aki az általunk feltárt ügyekre érdemben nem, vagy csak az elvárhatónál jóval enyhébb intézkedésekkel reagált. Az ő passzivitásának az oka nem más, mint a vezetés néhány jelenlegi tagja által a múltban elkövetett több közpénzcsapolási akció (teljes egyetértésben politikai ellenfeleikkel), amelyek felderítését a tolvajok minden eszközzel igyekeznek meggátolni, szavazatukkal történő zsarolással pedig a polgármestert tétlenségre kényszeríteni. Tevékenységük hiábavaló, nem állítanak meg minket!

Összefoglalunk néhány, általunk és a Váci Szívvel közeműködésével elindított ügyet és azok eredményességét.

Első lépésként múlt év szeptemberétől követeltük Zábó Edina uszodavezető pénzügyi visszaéléseinek felderítését, melyhez minden információt megadtunk. A városvezetés egyes tagjai ezt akadályozni kívánták (ezzel persze újabb irányokat adtak a náluk jóval nagyobb szellemi tőkével rendelkező vizsgálódóknak), így most már tudjuk, hogy az önkormányzat legfelsőbb szintjén is van a korrupciós ügyekben érintett személy! Zábó Edinát kirúgták, "munkásságának" részletes vizsgálatát pedig most fogjuk elkezdeni. Sok mindenre fog fény derülni, ezt megígérhetjük. Kedves Polgármester asszony, nagyon szívesen segítettünk, ugyanakkor egy köszönöm jól esett volna. „Tudjuk, hogy ez olyan helyzet, ahol ezt nyíltan nem tudja megtenni, de azért elküldhetett volna egy e-mailt.”- a szerk.

Második kiemelt ügyünk volt az MSZP-s pártpénzek eltulajdonítása, és az aláírások meghamisítása. Az elkövető Kiss Zsolt gyanúsított lett. Nincs kedvünk most sokat beszélni erről a baloldalt már számtalan alkalommal eláruló élősködőről, múltjának feltárása még korántsem ért végett. Önök is látni fogják, hogy a magáról kialakított kép hamis, valójában ő is egy egyszerű köztörvényes pénzpióca. A Vácivilág ismét elsőként számolt be erről is, ugyanakkor ellenünk sem feljelentés nem érkezett, sem helyreigazítási kérelem! Miért? Mert igazat írtunk!

Harmadik ügyünk a rendszerváltás utáni helyi közélet legvisszataszítóbb figurája, Ferjancsics László saját maga által felépített mítoszának a lerombolása az érintett kétes ügyeinek nyilvánosságra hozatalával. Az élősködő közröhej tárgya lett, és személyiségéről már nem a profi politikus és a kommunikációs szaktekintély (valójában egyik sem volt soha) rajzolódik ki, hanem a közpénzért betegesen remegő, korrupciótól vissza nem riadó, 30 milliós velencei Pénzhiéna. Elég volt belőle, neki is távoznia kell! Itt ugyanaz a helyzet, Fer Jancsi a Pénzhiéna, aki hírhedt mindenki feljelentéséről SEMMIT NEM TETT! Miért? Mert Igazat írtunk!

Felhívjuk Tisztelt Olvasóink figyelmét arra is, hogy célpontjainkat nem személyes unszimpátia alapján választjuk ki! Mindegyikük bizonyítottan közpénzt lopott, vagy szeretett volna. Egyszerűen méltatlanok és alkalmatlanok arra, hogy bárkit is képviseljenek az önkormányzatban! Kijelentjük azt is, hogy nem a pártokat, hanem az egyes személyeket tartjuk felelősnek minden esetben! Amennyiben bizonyítékaink igaznak bizonyulnak, hamarosan a konzervatív oldalról is lesznek szereplői a Bestiáriumnak, pontosan úgy járunk el velük, mint azt eddig is láthatták. Meglehetősen kíméletlenül.

A városi közélettel kapcsolatban legfőbb aggályunk, hogy Matkovich Ilona csapdában van, és vergődik. Azt nem hisszük, hogy még abban a tévhitben él, hogy a két alpolgármestere mozdítható szavazóbázissal rendelkezik, nem gondolhatja komolyan, hogy a rendőrség által már meggyanúsított Kiss Zsolt (aki szerintünk még ha akarna, sem tudna többet indulni pl. közügyektől eltiltás), vagy a korrupciós kísérletéről elhíresült Ferjancsics László bármilyen eséllyel szóba jöhet egy jövőbeni önkormányzati választáson. Ahogy írtuk nekik bezárt a bolt, lehúzták a rolót, el kell ballagni. Ezt az érzésünket azzal is valószínűsítjük, hogy az online fogadó órán már nyoma sincs a két lejáratódott figurának, helyettük a még „tiszta” Inotay Gergely és Molnár Nándor válaszol a kérdésekre Matkovich mellett.

Egyelőre azonban Matkovich vazallusainak kedvéért még kénytelen eleve vesztes csatákba beleállni, mégpedig úgy, hogy a feltárt bűncselekményekben nem érintett, korrupció az ő kezéhez nem fűződik. A történetek azokhoz köthetők, akikkel egyezsége van, ők pedig magukkal hurcolják több évtizedes sötét múltjukat, melyből kilépni nem tudnak, és nem is akarnak. Így lehúzzák magukkal a polgármestert is bűzlő világukba, mely a város haladásának szempontjából biztos, hogy nem a jó irány.

Jósolni nem szeretnénk, de a fent leírtak miatt azt is valószínűtlennek tartjuk, hogy ilyen háttérrel Inotay Gergely győzni tud az előválasztáson. Ha tévedünk azt is be fogjuk ismerni, de meggyőződésünk, hogy akkora kolonccal, mint Ferjancsics és Kiss Zsolt, lehetetlenség nyerni.

Ami a jövőt illeti, egyébként is nagy bajban van az Összefogás és a Fidesz-KDNP frakció egyaránt. A kétségtelenül jót akaró képviselők között ott vannak a notórius közpénztolvajok mindkét oldalon, akiknek egymás közötti alkuja a város leghangosabb médiáját, a Vácivilágot teljesen hidegen hagyja.

Tekintettel arra, hogy a média nem köthető egyik oldalhoz sem -VÁCI CIVIL VILÁG=Vácivilág- nem kaptunk pénzt egyik oldalról sem, és ami a legfontosabb, nem is fogadtunk volna el semmilyen oldaladományt.

Információinkat hosszas ellenőrzés és utánajárás után hozzuk nyilvánosságra. Kiemelkedő bizonyítékokat kaptunk a legtöbb esetben a Váci Szívvel mozgalomtól. Tekintettel arra, hogy a mozgalom képviselője Csereklye Károly, és a Váci Szívvel tagjai nem köthetők jelenlegi és volt önkormányzati pénzekkel kapcsolatos visszaélésekhez, fiktív elszámolásokhoz, önkormányzati szerződésekhez, állásokhoz, ezért egzisztenciálisan nem fenyegethetők, a visszaélések feltárásának eltusolásában pedig nem kompromisszumkészek, már alapjában véve megbízhatóak voltak az információk. Bizonyítja ezt az is, hogy egyetlen feljelentés és helyreigazítási kérelem sem érkezett hozzánk cikkeink kapcsán. Legyen az pártpénzlopás, uszodai, vagy fociügy. Számunkra egyetlen megoldás elfogadható! Minden kétes ügy végére járni és a városunkat ért kár teljes megtérülése. Az elmúlt 30 évben ilyen szituáció városunkban nem volt, izgalmas időszaknak nézünk elébe.

 

A VáciVilág pedig ebben is közre működve, mindenről tudósítja Önöket.

Stratégiánk meglehetősen egyszerű. Folytatjuk. Ezért megkértük a BESTIÁRIUM állandó tagjait, hogy ők is köszönjék meg szépen Tisztelt Olvasóinknak az elmúlt egy évet, hiszen továbbra is sokat fognak szerepelni.

A Szerkesztőség

szamvetes1

Partnereink

print

 

 Váci állásajánlatok!

jooble

 

segitokezek

 dunakanyarlogo

 

ai logo

 

vaciegyhazmegye logo k

 

tragor ignac logo

 

konyvtar

 

vendegvarok

 

mouseoleumlogo

  

Hirdetőink

borzsonyvendeghazkicsiborito

 

umami

 

royal

 

duplexkicsi

 

starthibokicsi

 

mouseoleumlogo

 

aquadream

 

klimasz logo

 

Royal Fitness logo

 

vipbizt

 

rubraetterem logo

 

prestige

 

repetabisztro logo

 

hbmultimedia