Búcsúizmus Vácott
Városimázs – kulturális ellenanyagból?
Olvasónktól kapott levelet teljes egészében közöljük. Szerkesztőségünk a levél tartalmáért felelősséget nem vállal, az írással, tartalommal kapcsolatban nem foglal állást!
Az elmúlt évtizedben Vácott nagy dózisban adagolták a tudatformálás elfajult változatát: a búcsúizmust. Ez a tömegkultúra mezítlábas tucatprodukcióiból, valamint a lacikonyhák és sátoros italozók világából összesűrűsödött kulturális ellenanyag.
Ha nyár és Duna-part, akkor mindenképpen vurstli, sör-bor-pálinka, négykézlábra ereszkedés, randalírozás. 2021-ben a vár alatti „bejáratott” terület helyett a történelmi korzó kellős közepére telepített parlagi búcsú lett – óriáskerekestül, sörcsapostul, sültkolbászostul – az ezeréves város egyik kiemelt kulturális-idegenforgalmi kínálata. A váci népek és az idelátogató vendégek mélységes lebecsülése, hogy a „kultúra magyar városában” jobbára ilyesmiből épül a városimázs és az idegenforgalom.
Ne legyünk álszentek. Természetesen kellenek, sőt kötelezőek(!) a könnyed szórakozást, kikapcsolódást, feszültségmentesítést szolgáló rendezvények. A mértékkel és a helyszínnel van a baj. Úgy tűnik, a városvezetés ebben a tekintetben nem különbözik az elődjétől, ugyanolyan kulturális aránytévesztésben, politikai farkasvakságban szenved. Ebül szerzett jószág ebül vész el: a 2019-es önkormányzati választáson megtapasztalhattuk, a város épített és természeti környezetének, mentális állapotának rombolásával járó szórakoztatás inkább viszi, mint hozza a szavazatokat. Az üveggyöngyökön vett népszerűség hozadékaiban csak a politikailag alulműveltek hisznek. A historikus korzó lealacsonyítása „váci práterré”, vigalmi negyeddé, szabadtéri kocsmává, nem a város hosszútávú érdekeit, hanem inkább a közösséget évek óta szipolyozó búcsúista vállalkozók és városházi kijáró emberek zsebének dagasztását szolgálja. Kik lehetnek azok a zsebrejátszók és mentoraik, akik képesek voltak arra, hogy egy óriáskeréknek nevezett monstrummal és a mellé telepített markotányos bódékkal, gépjárművekkel hónapokra szétbarmolják a sétány ikonikus részét, tönkretegyék a parkot, a város Duna felőli panorámáját? Nincs ennek a városnak – mondjuk – főépítésze? (Persze, hogy van. De minek?) Nincsenek civil városvédő alakulatok, amelyek útját állhatták volna ennek a barbarizmusnak? (Természetesen vannak, csak éppen senki sem kíváncsi a véleményükre.)
Míg az előző érában időnként belebotlottunk egy-egy érdemleges kulturális-idegenforgalmi kezdeményezésbe (olyanba, amilyenbe), addig a mostani városvezetés e téren még semmilyen innovációt nem mutatott fel. Az elmúlt évtizedben kimélyített kerékvágásban rángatja tovább a város szekerét. Az önkormányzat miként nyújthat segédkezet ahhoz, hogy saját kulturális értékorientációját profitérdekelt, ügyeskedő vállalkozók üzleti hasznuk függvényében meghekkeljék, átkódolják? A képviselő-testületben nincs gazdája ennek a területnek? (Van.)
Gondoljuk tovább
A magyarországi Duna-parti városok közül a szakemberek és a közvélekedés szerint is, Budapestet leszámítva, Vácnak a legszebb a Duna felőli látképe. Igéző minden időpillanatban. Érthetetlen, miért hagyjuk, hogy a töltésen túlburjánzó aljnövényzet belerondítson ebbe a látványba és elzárjon minket a folyótól. Mentegethetjük magunkat, hogy a vízügy így, meg úgy, de attól még kiábrándító marad a vízparti sétányt szegélyező rendezetlen partszakasz.
(Egy kis kitérő… Vác valóban a Dunakanyar szíve, lüktető, élettel teli város, ahol összefutnak a Dunakanyart éltető szellemi-fizikai ütőerek. Hidat képez tájegységek, kultúrák, világfelfogások között, ötvözi-gazdagítja a folyó két partján élők értékeit. Korábban is ezt a szerepet kapta a történelemtől és a jövő is erre predesztinálja. A „Vác, a Dunakanyar szíve” szlogen értékelvű, pozitív érzelmeket implikáló definíció, amely erősíti a város társadalmának „mi-tudatát”, és érzékelteti a váci polgárok viszonyulását városukhoz. Offenzív, büszkeségre ösztönző kicsengése van. Ehhez képest most lecserélték, az új szlogen: „Vác, a Dunakanyar kapuja”. Nesze neked „mi tudat”! Értéksemleges, statikus tájleírás, amiben a „kapu”, mint olyan, nehezen ruházható fel a város értékeivel. Vác a Dunakanyar településeinek listáján egy lett a sok közül. Ráadásul más is használja a „Dunakanyar kapuja” elnevezést. A „kint is vagyunk, bent is vagyunk, merjünk másodrendűnek lenni” státuszt sugalló, tényszerűen sem helytálló új váci szlogen vajon kit fog érzelmileg-szellemileg megérinteni, ösztönözni? Ennél már csak a kettővel korábbi, teljesen jellegtelen „Város a Dunánál” önmeghatározás volt értelmetlenebb. A legtöbb új vezetés, amely kezdetben nem tudja mitévő legyen, elsőként az arculati elemekkel kezd el bíbelődni – pótcselekvésként. Legyünk megengedőek, itt is ez történhetett, a „Jézusmária, győztünk!” időszakában születhetett meg a nagy gondolat: a várost lefokozó új önértelmezés. Mi lenne, ha a fűnyírással kapcsolatos ügyek mellett esetleg erről is kikérnék a váci polgárság véleményét?)
Az önkormányzat és faroknyúlványaik…
Az óriáskereket és csatolmányait belezsúfolták a komp alatti övezet legkisebb áteresztő képességű, erre alkalmatlan részébe. Egyébként sem odavalók. Soha nem látott, nagyüzemi módon zajlik az országzászló körüli sétapark, zöld övezet rombolása, fizikai, hangulati, kulturális környezetszennyezése. Már csak egy állatsimogató hiányzik a Trianon-emlékmű tövébe, a pálinkás bodega mellé, amely egyébként a mellette lévő játszóteret is elláthatná pálinkás kenyérrel. (Bár jobb, ha nem adunk ötleteket a minden jóra fogékony vezetőségnek!)
Megkaptuk, amit érdemlünk! Sőt minden nap egyre többet érdemlünk: napról napra bővül a sufnik és szinte életvitelszerűen itt tanyázók száma. Az előző városvezetés még tiszteletben tartotta a hely szellemét, a Szent Erzsébet szobor, a testvérvárosok facsoportja, a trianoni emlékmű és a szoborpark (igen, a szoborpark!) által határolt terület értékvilágát, eleganciáját, szépségét. Úgy tűnik, ez ma már nem szempont.
Lehetne így is!
Nincs egységes koncepció (sőt valószínűleg semmiféle koncepció nincs) a váci Duna-part használatával, működtetésével kapcsolatban. Ad hoc jelleggel borítjuk be mindenfélével egy-egy rendezvény alkalmával. Nincs funkcionális tagolása, amely hosszú távon biztosíthatná a rendezettségét. Nem találunk megoldást a lassan elviselhetetlenné váló átmenő forgalom csökkentésére, az utak állapotának javítására, a parkolási helyzet anomáliáira, a közműhálózat fejlesztésére. Még a részeg csürhék esti cirkuszait sem tudjuk megfékezni. Tologatjuk magunk előtt ezt a stratégiai jelentőségű városfejlesztési feladatot, beleértve a komp áthelyezésével összefüggő tervező munkát. Tudjuk, hogy az idegenforgalom felfuttatásához nélkülözhetetlen az infrastrukturális fejlesztés, amire ez idő tájt sajnos nem sok pénzügyi lehetőség kínálkozik. Éppen ezért lenne fontos egy olyan Duna-partra vonatkozó védelmi direktíva, amely a jelenlegi adottságokat és körülményeket alapul véve szabályozná, hogy mit lehet és mit nem lehet tenni ebben a térségben. Nyilván vannak, akik inkább a jelenlegi anarchikus állapotok fenntartásában érdekeltek, hiszen kifizetődőbb a zavarosban halászni, mint igazodni a kötelező rendhez, értékmegóváshoz. Remélhetőleg az önkormányzat és faroknyúlványaik nem ebbe a körbe tartoznak.
Probus E. Arnold
