Zábó Edina és a kiborult bili 2. rész

uszodavac1 Következik a második rész

 

 

Kicsit idézzük fel a folytatáshoz az előző cikk utolsó pár sorát. Az első részt itt olvashatják:http://vacivilag.hu/index.php/hirek/4643-zabo-edina-es-a-billego-bili

Persze ez elől a felelősség elől mindig menekült mindegyikük. És ez a városunk tragédiája, hogy évek óta az előző Pető/Fördős rendszerben is és most is -az „osztrák kisvárosost építünk”- időszakban is, felelőtlen, egocentrikus, hozzá nem értő emberek ülnek a döntés hozói székekben. Akik nem csak eljátsszák a város pénzét, vagyonát, de ezért busás fizetést fel is vesznek maguknak, majd ezek után szintén közpénzből, önfényező ódákat is zengenek magukról, mert szomjazzák az emberek hódolatát is.

Akkor, ha jól értem, ennek a most kipattant „Zábó -ügy” -nek a kapcsán jó néhány embernek fel kellene állnia a képviselői székből és távoznia onnan.

Igen. A rendszer úgy működött, hogy a domináns vezető mindig a lojalitás és nem a szakmaiság alapján ültette ezekbe a pozíciókba az embereit, ahol pl. FB tagként százezres extra pénzt kaptak. Ezért érdemben nem is csináltak semmit, csak aláírogatták az eléjük tolt papírokat és nyomták a szavazó gombot a „főnök”, pl. Pető, vagy most talán Ferjancsics megrendelése, utasítása alapján. Ezért a választáskor a „csapat” összeállításnál előnybe kerültek a kicsit butácska, semmihez nem értő, egzisztenciálisan fogható emberek, hiszen képviselővé válásuk esetén őket majd könnyű irányítani, befolyásolni.
Ez pedig egy város fejlődésének a halálát jelenti. Csak tessék végig gondolni. Olyan extra pénzekről, százezrekről/fő/hó beszélünk, amely összegért egy szakképzett kórházi dolgozó, vagy egy több diplomás tanár, egy gyárban dolgozó szakmunkás egész hónapban keményen, sokszor ünnepnapokon is dolgozik. Felelősségteljesen, hiszen nem játék, hogy milyen injekciót ad be, vagy hogyan állítja a váltót, stb. Itt meg, pl. FB. tagként, olyan emberek, akik semmilyen végzettséggel nem rendelkeznek, egy részük a civil életben semmit sem tudott elérni, semmilyen értéket nem tudott teremteni, felmutatni, vagy épp ellenkezőleg, negatív előjelű eredményeket produkált, most a semmiért, végig nézve, esetleg még le is statisztálva is a lopást, százezres fizetéseket vesznek fel. Persze ezekben az esetekben ez a „Júdás pénz” a feltétel nélküli engedelmesség és nem a szakmunka bére. A „Váci Szívvel” csapata ezt a működési gyakorlatot nem tudja elfogadni, de még szemet sem tudunk hunyni felette, hiszen akkor a hallgatásunkkal mi is cinkossá válnánk.

Ezzel nem tudok vitatkozni, igaza van.

Sajnos a mostani választás nem hozta meg a kívánt eredményt, hiszen a képviselő testület összetételében nem történt minőségi változás, sőt! Ilyenkor írják a kommentekben, hogy időt kell adni nekik a bizonyításhoz.
Őseim földművelésből élő gazdálkodók voltak. Józan paraszti eszüknek köszönhetően tudták, hogy nincs az az idő, aminek hatására a tövis majd fügét, a bogáncs meg majd szőlőt fog teremni. Az elvetett mag, vagy a régi gyökér mindig meghatározza azt, hogy mi fog teremni. Aki azt hiszi, hogy egy Kiss Zsolt, egy Kászonyi Károly, egy Fehér Zsolt vagy Ferjancsics Lászlóról nem is szólva, majd képes lesz ezt a várost a felemelkedés útjára vinni, az nagyon, de nagyon téved. Legtöbbjük az életben nem dolgozott, csak a hatalmi manipulációikból éltek. Ez pedig egy olyan játék, hogy a veszteséget a város, a közösség fizeti meg, a nyereség meg a saját zsebükben landol.
Ön szerint egy Fehér Zsolt, egy Kászonyi Károly politikai identitás alapján Jobbikos, vagy azért, mert ez a logó ad nekik megélhetési potenciált? Ha igazi Jobbikososok, akkor elnökük, Jakab Péter úr felszólalása után, azzal egyezően, azt követve miért nem mondtak le a fizetésükről, vagy annak egy részéről? Ezeket az embereket csak annyiban és csak annyira érdekli a közösség ügye, amennyi hasznot tudnak abból a saját számára, személyesen nyerni. A többi csak smink és kellék.

Ezzel sem tudok vitatkozni. De lenne még néhány, a konkrét ügyre vonatkozó kérdésem.

Tessék mondani.

Nem próbált meg ezeknek a most is jelzett hiányosságoknak valahogy utána nézni?

De igen. Pár hete Molnár Nándor képviselő társam (érdekes módon, a Vácivilágban ezzel kapcsolatosan megjelent cikk után, valószínűleg annak hatására) szólt, hogy megvan a belső vizsgálat eredménye, bemehetek érte a jegyzőnőhöz. Úgy, hogy másnap be is mentem a vizsgálati eredményért a jegyző kisasszonyhoz, aki közölte, hogy semmilyen eredmény sincs, kerekperec letagadva azt.

Álljunk meg egy szóra, két kérdés: Miért gondolja, hogy az a cikk mozdította ki a holtpontról ezt az ügyet, ill., ha jól értem, ugyan arról teljesen mást mondott Önnek a jegyzőnő, mint a képviselő társa? Ha ez igaz, akkor valaki hazudott?

Szerintem is. Később kiderült, a belsővizsgálati eredmény már decemberben megszületett. Miért titkolták, hallgatták ezt el idáig? Miért vártak 4 hónapig? Tényleg csak a véletlen műve lenne az az egybeesés, hogy a decemberben elkészült belső jelentés pont az újságcikk után került elő? Én nem hiszem. És hogy ki mondott igazat és ki hazudott? Hát természetesen a jegyző kisasszony előtt azonnal felhívtam a Molnár Nándit, aki ismételten ugyan ezt a jegyzőkisasszony előtt is megerősítette.

Akkor tehát ki hazudott?

A Molnár Nándival most szemben állunk, de hazudni nem nagyon hallottam még. Annál jellemesebb embernek ismerem. De az a tény, hogy most lám, mégis csak előkerült ez a belső vizsgálati eredmény, amiről a jegyző kisasszony azt mondta, hogy ilyen nincs, szintén egyértelműen azt mutatja, hogy a jegyző kisasszonynak lenne még mit tanulnia az igazmondás terén. Persze egy olyan polgármester mellett, akinek a válasza egy szószegésre ennyi: „ja, hát ilyen a politika” mi mást tudna tanulni?
De indirekt módon ezt erősítette meg Ferjancsics „úr” is, akivel az utcán találkoztam, és miközben figyelmeztetett, elmondta azt is, hogy a Molnár Nándit lekapták a tíz körméről, amiért ezt elmondta nekem, mivel megegyeztek abban, hogy ez titok marad.

Ezt úgy kell érteni, hogy a Ferjancsics László megfenyegette Önt? Jól értem?

Megkért, hogy jobban vigyázzak magamra és figyelmeztetett, hogy tudják, figyelik, hogy mikor, ki jön be hozzám és fényképeket készítenek arról is, hogy milyen autók állnak a házam előtt és hát aggodalmát fejezte ki ezek miatt.

Mint a krimikben. Megfigyelés, fotózás, mi fog még jönni?

Erre mit mondjak? Aki ismeri, tudja kicsoda és milyen ember a Ferjancsics. Ő ilyen, talán nem véletlenül hasonlít rá a köznyelv által „Luciferja” -nak elnevezett festmény, amit hiába szeretett volna megvenni, nem adták el neki. De hát a Matkovich alpolgármestere, az Ilona emelte ilyen magasra, nyilván valamivel rászolgált a polgármesternő bizalmára. Vagy csak őt is a szokásos módján zsarolja. Nem tudom, de ez legyen az ő bajuk.

Oké, ez a téma is megérne egy külön estét, de térjünk vissza ismét az úti elszámolásokra. Mi lesz ez után?

Egyrészt Ilonának döntenie kell Zábó ügyben. Az egy dolog. De természetesen annak idején én is megtettem a szükséges büntető feljelentést, ami alapján most folyik egy nyomozás. Ennek is lesz majd egy eredménye, ami teljesen eltérhet, más lehet majd, mint a mostani belső ellenőrzés megállapítása.

Akkor erre várnunk kell még egy darabig. Addig hogyan tovább?

Ott vannak pl. a megválaszolatlan kérdések az 51 db fiktív gyanús számláról, amikben nem biztos, hogy csak Zábó Edina az érintett. Azon kívül szeretnénk tudni, hogy miért is nem adták ki a közadatkérésben kért iratokat, ami egyébként teljesen törvényellenes. Mitől félnek, mit és miért titkolnak, mit rejtegetnek? Mert a vasárnapi önfényező szép mesékben tartalom nem sok van, minket pedig az érdekelne. A valóságra, a valós problémák megoldására, a város fejlődésére és nem az osztrák kisvárosról szóló csoda szép költeményekre van szükségünk. És vajon miért nincs válasz a már korábban írásban konkrétan jelzett sikkasztásgyanús ügyekben sem? Esetleg azért, mert ezekben Ők is érintettek lehetnek? Ezzel kapcsolatban is vannak információink és még sorolhatnám, de előbb-utóbb ezekre is fény derül.

Oké. Egy kérdés még, amire utalás történt. Ön szerint mivel foghatja Ferjancsics a Matkovich Ilonát. Mi lehet az a közös ügy, vagy titok?

Van tippem, több is, de ezekre más bővebben tudna válaszolni.

Ki lenne az?

Ezt majd az interjú után, a folyosón elmondom.

Befejezésül még szeretne mondani valamit?

Igen. Nagyon remélem, hogy a váci Duna híd nem fog arra a sorsa jutni, mint az új sportcsarnok és nem fogják ezt is megtorpedózni, feláldozni a „politikai karrierjük” oltárán. Csak remélni tudom, hogy ha már az előző városvezetéshez hasonlóan építeni nem is tudnak, de legalább ne hiúsítsák meg azt, amit más tenni szeretne értünk és ami egyértelműen a városnak a javára lenne.

Partnereink

print

 

 Váci állásajánlatok!

jooble

 

segitokezek

 dunakanyarlogo

 

ai logo

 

vaciegyhazmegye logo k

 

tragor ignac logo

 

konyvtar

 

vendegvarok

 

mouseoleumlogo

  

Hirdetőink

borzsonyvendeghazkicsiborito

 

royal

 

duplexkicsi

 

starthibokicsi

 

mouseoleumlogo

 

klimasz logo

 

Royal Fitness logo

 

vipbizt

 

rubraetterem logo

 

repetabisztro logo

 

hbmultimedia