Megújul a Szent István tér-várják a civilek támogatását is

marvanyterv Anyagi támogatás, eszköz, anyag, felajánlás formájában

 

Szerdán délelőtt sajtótájékoztatón jelentette be Matkovich Ilona polgármester, hogy nem csupán felújításra kerül, hanem új arculattal megújul a Szent István tér.

marvanyterv

A sokak által Márvány térként ismert terület városunk egyik legforgalmasabb tere, a belváros központja. A polgármester bejelentése szerint a régóta elhanyagolt állapotú tér olyan átalakítása várható, melynek eredményeként igazi közösségi helyszín jöhet majd létre. Az önkormányzat saját forrást különít el az idei költségvetésben a beruházásra. Mint azt Matkovich Ilona elmondta, Facebook csoportot indítottak, ahol folyamatos tájékoztatást adnak a munkákról, illetve az ott található kérdőív kitöltésével, véleménnyel, javaslattal bárki segítheti a megújulási folyamatot. De van mód arra is, hogy az e célra nyitott bankszámlára a polgárok a projekt megvalósítását segítő befizetéseket tegyenek.

Meláth Attila baptista lelkész felelevenítette a tavaly augusztus 20-án elmondott ünnepi beszédét, mely során felvetette, hogy társadalmi összefogással Szent Istvánhoz méltó állapotba szükséges hozni az államalapító királyunkról elnevezett váci teret. Örömét fejezte ki, hogy ezt a polgári kezdeményezést a város is támogatja és biztatott mindenkit, hogy minél többen kapcsolódjanak be a megvalósításba.

Inotay Gergely alpolgármester emlékeztetett rá, hogy nem ez az első olyan próbálkozása a jelenlegi városvezetésnek a közösségi élet fejlesztésére. Mint mondta, ez nem elsősorban pénzkérdés. Várják a fiatalok bekapcsolódását, akár a gyakorlati képzés, akár a közösségi szolgálatok keretében. Természetesen a város számít a civilek közreműködésére, akár anyagi támogatásról, eszköz, anyag, felajánlás formájában. Az alpolgármester az ügy iránt máris nagy összefogási szándékot, segítőkészséget tapasztalt, így bízik abban, hogy széles közösség hoz majd létre egy sok örömet szerző közösségi teret a városban.

Szent István tér felújítása alszámla: 11742094-15395429-10410008

Facebook: Megújul a Márvány tér!

https://www.facebook.com/groups/480364749794185

Vélemények, javaslatok: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Forrás:vac.hu

Partnereink

print

 

 Váci állásajánlatok!

jooble

segitokezek

 dunakanyarlogo

 

ai logo

 

vaciegyhazmegye logo k

 

tragor ignac logo

 

konyvtar

 

vendegvarok

 

mouseoleumlogo 

 

  

Hirdetőink

borzsonyvendeghazkicsiborito

 umami

royal

 

duplexkicsi

 

starthibokicsi

 

mouseoleumlogo

 

aquadream

 

klimasz logo

 

Royal Fitness logo

 

vipbizt

 

rubraetterem logo

 

prestige

 

repetabisztro logo

 

hbmultimedia