Már épül az EU Liga padló a sportcsarnokban

euligapalya1 A padló már majdnem kész.

 

 

 

Az Európai Kézilabda Szövetség múlt kisorsolta az Európa Liga csoportjait, csapatunk a dán Herning-Ikast Handbold, a francia Paris 92, és az orosz HC Zvezda együtteseivel fog találkozni a csoportkörben. A Váci Női Kézilabda Sportegyesület vezetése a cseh bajnok Banik Most elleni kivívott továbbjutás után, rögtön egyeztetni kezdett az EHF képviselőivel, ugyanis az Európa Liga versenykiírásában foglaltak szerint a Váci Sportcsarnok nem alkalmas a csoportmérkőzések megrendezésére. A Magyar Kézilabda Szövetség nemzetközi irodájának közbenjárásával azonban sikeresen érveltünk, így az EHF elfogadta a hazai mérkőzéseink helyszíneként a Váci Sportcsarnokot, ezáltal ténylegesen hazai pályán tudjuk fogadni ellenfeleinket!

Természetesen ahhoz, hogy a Sportcsarnokunk megfeleljen a követelményeknek, ideiglenesen az Európa Liga hivatalos sportpadlóját kell telepítenünk, valamint a kispadok és zsűri asztal is a megszokotthoz képest a másik oldalon lesznek elhelyezve, ugyanis az előírások szerint a kamerával szemben is 40 méter LED perimeter rendszert kell telepíteni! A jelenlegi helyzetet a csapat közösségi oldalán tudják nyomon követni.

euligapalya1

euligapalya2

Partnereink

print

 

 Váci állásajánlatok!

jooble

segitokezek

 dunakanyarlogo

 

ai logo

 

vaciegyhazmegye logo k

 

tragor ignac logo

 

konyvtar

 

vendegvarok

 

mouseoleumlogo 

 

  

Hirdetőink

borzsonyvendeghazkicsiborito

 umami

royal

 

duplexkicsi

 

starthibokicsi

 

mouseoleumlogo

 

aquadream

 

klimasz logo

 

Royal Fitness logo

 

vipbizt

 

rubraetterem logo

 

prestige

 

repetabisztro logo

 

hbmultimedia