A váci Fidesz-KDNP frakció tagjai tiszteletdíjukat a Kórháznak adják

vacdronvideo A szobi képviselők nyolc havi tiszteletdíjukról mondtak le

 

A koronavírus járvány elleni védekezés országszerte számtalan önzetlen támogatással és összefogással párosul. Szinte kivétel nélkül minden településen Facebook közösségek jöttek létre, melyek tagjai segítenek az idősembereknek a bevásárlásban, a gyógyszerek kiváltásában, és még emellett számos formában járulnak hozzá, hogy megvédjék lakótársaik egészségét.

A Dunakanyarban – eddigi értesüléseink szerint – két településen önkormányzati képviselők tiszteletdíjukat ajánlották fel jótékony célra.

Ferencz Gyöngyi, Szob polgármestere közösségi oldalán mondott köszönetet a városi képviselő-testület minden tagjának, akik lemondtak a következő nyolc hónapban őket megillető tiszteletdíjukról a koronavírus miatt kialakult speciális gazdasági helyzet kezelésének elősegítése érdekében.

„A lemondott összeg az önkormányzat által létrehozásra kerülő "válságkezelő alap" alapösszegét képezi. Az alapból a későbbiek során a koronavírus járvány miatt nehéz helyzetbe került családoknak nyújtunk segítséget. Vigyázzanak magukra! Aki teheti, maradjon otthon!” – írja határ menti várost irányító polgármester asszony.

Vácon az önkormányzati képviselő-testület négyfős Fidesz-KDNP frakció tagjai április havi tiszteletdíjukat a Jávorszky Ödön Kórház részére ajánlják fel, hogy a járványügyi helyzetben további védekező felszereléseket tudjanak beszerezni. Egyúttal arra kérték képviselő társaikat, hogy csatlakozzanak ők is a kezdeményezéshez.

forrás:(Vetési) Dunakanyar Régió

Partnereink

print

 

 Váci állásajánlatok!

jooble

segitokezek

 dunakanyarlogo

 

ai logo

 

vaciegyhazmegye logo k

 

tragor ignac logo

 

konyvtar

 

vendegvarok

 

mouseoleumlogo 

 

  

Hirdetőink

borzsonyvendeghazkicsiborito

 umami

royal

 

duplexkicsi

 

starthibokicsi

 

mouseoleumlogo

 

aquadream

 

klimasz logo

 

Royal Fitness logo

 

vipbizt

 

rubraetterem logo

 

prestige

 

repetabisztro logo

 

hbmultimedia