Osztatlan siker a gyereknapon

katved190526 Nyitott szertárkapuk

 

 

Immár hagyományossá váló „nyitott szertárkapuk” elnevezésű programsorozat idén is osztatlan sikert aratott az elmúlt hétvégén. Pest megyében kilenc hivatásos tűzoltó-parancsnokságon, a kettő őrsön, az önkormányzati és számtalan önkéntes tűzoltóságokon nyíltak ki a kapuk, fogatták sok szeretettel a kíváncsi gyermekeket és az őket kísérőket.

katved190526

A szombaton tartott rendezvényen közel kettőezren vettek részt. Az odalátogató gyermekek betekintést nyertek a tűzoltók munkájába, beülhettek a tűzoltó autókba, kipróbálhatták a felszereléseket. Minden laktanyában az ott tartózkodó állomány rövid bemutatókat tartott a gyermekek részére.

A váci hivatásos tűzoltók is csatlakoztak a programhoz, és a többi tűzoltó mellett ők is színes, egész napos bemutatókkal kedveztek a látogatóknak.

A színes programok mellett idén is a tűzoltósisak volt a legnépszerűbb eszköz, amit a gyerek fel is próbálhattak.

A tűzoltók számtalan záporozó kérdésekre válaszoltak, és egyben a kérdezők a koruknak megfelelő tűzvédelmi ismereteket is szerezhettek. Kipirult, lelkes, olykor csodálkozó tekinteteket lehetett látni, és egészen biztosan a megélt élmények után sok gyermek elhatározta, hogy felnőttként ő is tűzoltó lesz.
Fotó: PMKI Vác HTP

Partnereink

print

 

 Váci állásajánlatok!

jooble

 

segitokezek

 dunakanyarlogo

 

ai logo

 

vaciegyhazmegye logo k

 

tragor ignac logo

 

konyvtar

 

vendegvarok

 

mouseoleumlogo

  

Hirdetőink

borzsonyvendeghazkicsiborito

 

royal

 

duplexkicsi

 

starthibokicsi

 

mouseoleumlogo

 

klimasz logo

 

Royal Fitness logo

 

vipbizt

 

rubraetterem logo

 

repetabisztro logo

 

hbmultimedia