Fördős Attila: Jó évet zárt a település

vacdronvideo Sajtótájékoztatón több kérdést is érintett a polgármester.

 

 

 

Fördős Attila beszélt a Reménység pálya állami forrásból történő felújításáról, a jövő évben megváltozó parkolási rendről és a város anyagi helyzetéről. A városvezető úgy értékelte: összességében jó évet zárt a település.

Idei utolsó sajtótájékoztatóján a város 2017-es anyagi helyzetét foglalta össze Vác polgármestere. Fördős Attila elmondta: az iparűzésiadó-bevételek tervezett feltöltése és a Karacs kollégium értékesítése is hozzájárult ahhoz, hogy a város adósság nélkül futhat neki a következő költségvetési évnek.
- Vác városa 2017 költségvetési évben nem halmozott föl egyetlen forint adósságot sem. A szerződésekben vállalt kötelezettségeinknek eleget tettünk és a mai nappal megérkezett rendkívüli működési támogatásból a korábban keletkezett kötelezettségvállalásainkat rendeztük. A tavalyi évhez képest jelentős előremozdulás történt, hiszen a Volánbusz felé több mint egy hónapot lefinanszíroztunk. Ugyanúgy, mint tavaly, 12 hónapot finanszíroztunk a holding működésében és az önkormányzat intézményeinél egyetlen forint felhalmozás sincsen, a mai napon és holnap további utalások történnek, ami rendezi a 2017-es költségvetési évet – mondta Fördős Attila.
Nőtt a város vagyona is, ami elsősorban a mélygarázs megvásárlásából és a felújításokból áll össze. A beruházások jövőre is folytatódnak, az egyik jelentősebbről szintén itt számolt be a polgármester.
- A váci Reménység pálya és munkacsarnok megépítéséhez-átépítéséhez az állam 774 millió forintot biztosít. Ezzel egy újabb olyan sportlétesítmény kerül megújításra, amelyik méltó módon illeszkedik a váci sportélethez, a sportegyesületek munkájához és a Nemzet Sportvárosa címhez – tette hozzá Fördős Attila.
A sajtótájékoztató során a polgármester azt is bejelentette, hogy jövő év február elsejéig ingyenes lesz a parkolás. Indoklása szerint erre azért volt szükség, hogy a váciak hozzászokhassanak az objektum használatához.

Forrás: vac.hu

Partnereink

 

print

 dunakanyarlogo

 

ai logo

 

vaciegyhazmegye logo k

 

tragor ignac logo

 

 konyvtar  

 

vendegvarok

 

mouseoleumlogo 

 

Magánnyomozó

magannyomozouj

+3670 7708126

 

diamond

 

dsk

 

kiseretuj

 

Hirdetőink

borzsonyvendeghazkicsiborito

 

royal 

 duplexkicsi

 

starthibokicsi

 

mouseoleumlogo

 

pedikurnevjegy

 

mr mester

 

bayer k

 

aquadream

 

klimasz logo

 

Royal Fitness logo

 

The Red Rouge

theredrouge 

 

vip logo

 

rubraetterem logo

 

prestige

 

repetabisztro logo

 

hbmultimedia