Városvezetői tájékoztató fontos fejlesztésekről, eredményekről

onkori0825Jelentős fejlesztések aktualitásairól, Vác testvérvárosi kapcsolatainak eseményeiről volt szó a városvezetők csütörtöki sajtótájékoztatóján.

 

 

A Magyar Közlönyben augusztus 18-án pénteken közzétett kormányhatározat szerint a Dunakanyar - ötödikként a sorban - kiemelt turisztikai térség státuszt kapott, a 70 települést felölelő régióban a következő években 35 nagy volumenű fejlesztést terveznek 69,81 milliárd forint hazai forrásból származó támogatással. . írja a vac.hu

- A fejlesztések között kiemelkedő elem a dunai gyorshajózás infrastruktúrájának korszerűsítése és bővítése, ennek keretében új kikötőhely létesülhet a váci Duna-szakaszon. Nagyon fontos, hogy csaknem 3 milliárd forintos előirányzat szerepel a tervekben Vác barokk belvárosának fejlesztésére. Ugyancsak kiemelkedő eredmény, hogy hozzávetőlegesen 1 milliárd forint juthat a már régóta tervezett múzeumi negyedünk megvalósítására - sorolta a várható helyi beruházásokat Fördős Attila polgármester.
A városvezető ismertette, hogy befejeződött a mélygarázs pótlólagos munkálatainak elvégzésére vonatkozó pályázati eljárás, a kiválasztott kivitelezőnek a szerződéskötés után 60 napos határidővel kell végeznie a feladattal.
Elhangzott még, hogy a nyílt pályázaton értékesítésre kínált volt Karacs Teréz Kollégium megvásárlására nem kevesebb mint tizenhárom pályázat érkezett, a borítékbontás jövő hétfőn esedékes.
Pető Tibor fejlesztésekért felelős alpolgármester a tervezett mobilgát beruházásának aktualitásaként kiemelte, hogy az előkészítés szakaszában elvégzett felmérések alapján több vonatkozásban, több szakasz esetében meg kellett változtatni a védmű terveit, mindez megnöveli a költségeket, tehát a város igényt nyújtott be a korábban elnyert csaknem két és fél milliárd forintos támogatási összeg növelése érdekében.
- Nagyon fontos fejlesztésként, az állam biztosította forrásból új bölcsőde épülhet a Bauer Mihály utcában, ezzel hosszabb távra vonatkozóan is kielégíthetjük a kisgyermekek bölcsődei ellátására vonatkozó, növekvő igényeket - folytatta Pető Tibor a küszöbön álló fejlesztések sorát.
Végül megemlítette még, hogy jól halad a Magyar Kajak-Kenu Szövetség beruházásában megvalósítandó új csónakház kivitelezésének előkészítése.
Mokánszky Zoltán sportért és kultúráért felelős alpolgármester elöljáróban megemlítette, hogy Vác már a fesztiválváros titulust is kiérdemli, szavai szerint az idei idegenforgalmi főszezonban különösen gazdag kínálat csábította az érdeklődőket, s a rendezvények sorában ugyancsak nagy siker volt az augusztus 20-ai nemzeti ünnep hétvégéjén rendezett kézműves sörfesztivál programja.
- Külkapcsolataink vonatkozásában kiemelt szerep jut a kultúrának és a sportnak, így, a teljesség igénye nélkül kiemelem a finn és a japán testvérvárosunkból érkezett diákcsoportok vendégül látását, a zetelakai néptánccsoport nagy sikerű fellépését - mondta az alpolgármester.
Mokánszky Zoltán az elkövetkező hetek kapcsán kiemelte a Dubnica testvérvárosban e hét végén tartandó - a helyi szintű V4-es együttműködések szempontjából is kiemelkedő jelentőségű - folklór fesztivált, az Ipolyság testvérvároshoz kapcsolódó Hont megyei kulturális napokat, a kárpátaljai Técső testvérváros új sportcsarnokának avatására szervezett programot, amelynek a váci női kézilabda csapat is főszereplője lesz egy gála mérkőzésen.

Forrás:vac.hu

Partnereink

viplogistics

  benpannacelogo

 

print

 

 dunakanyarlogo

 

ai logo

 

 

vaciegyhazmegye logo k

 

tragor ignac logo

 

 konyvtar  

 

vendegvarok

 

mouseoleumlogo 

 

Magánnyomozó

magannyomozouj

+3670 7708126

 

diamond

 

 

dsk

 

 

kiseretuj

 

 

  

 

Hirdetőink

borzsonyvendeghazkicsiborito

 

royal 

 duplexkicsi

 

starthibokicsi

 

mouseoleumlogo

 

pedikurnevjegy

 

mr mester

 

bayer k

 

aquadream

 

klimasz logo

 

Royal Fitness logo

 

The Red Rouge

theredrouge 

 

vip logo

 

rubraetterem logo

 

prestige

 

repetabisztro logo

 

hbmultimedia