Váci lopás 57 millió forint értékben

police210307 Lezárt akta

 

 

Két napon belül megtalálták a Pest megyei rendőrök azt a 60 raklapnyi világítástechnikai eszközt, amit egy váci raktárból loptak 2019 tavaszán. Három férfi ellen fejezték be most a nyomozást. Hónapok óta nem járt már bérelt raktárában a tulajdonos, amikor 2019. március 6-án azzal szembesült, több tízmilliós világítástechnikai készletét elvitték. A 60 raklapon felhalmozott led izzók, fénycsövek, reflektorok, panelek közel 57 millió forintot értek. A helyszíni szemle és az elsődleges adatgyűjtés elégséges kiindulópontnak bizonyult, a rendőrök egy tököli telephelyig vezető nyomokat követve 2019. március 8-án hiánytalanul megtalálták a zsákmányt, megtérítve ezzel a sértett kárát.

police210307

A helyszínen nem csak lefoglalás, elfogás is zajlott, három „dolgos” férfit állítottak elő, akik a rendőrök betoppanásakor éppen a kartondobozokba csomagolt izzókat pakolták. A kihallgatásukon elhangzottak és a közben beszerzett információk alapján tisztulni látszottak az elkövetés körülményei.

Kiderült, a raktár ajtajáról 2019 januárjában leverték a lakatot, kihordták a zsákmányt, ponyvás kisteherautóra rakodták, majd egy másik lakattal visszazárták a helyiséget. A tömött raklapokat először egy ócsai telephelyen pihentették, majd februárban szállították át Tökölre.

Két budapesti és egy kocsordi férfit hallgattak ki gyanúsítottként. A 45 éves B. Pált és 27 éves kocsordi társát lopás, a 40 éves M. Jánost orgazdaság bűntettével gyanúsították meg. Mindhárman tagadták a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését. A rendőrök azonosították és felkutatták a lopás felbujtóját is, aki szintén tagadott.

A beismerő vallomások hiánya, a gyanúsítottak egymásra mutogatása nem gátolta a Pest megyei rendőröket abban, annyi bizonyítékot gyűjtsenek össze, amivel alátámasztható gyanújuk. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a nyomozást befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

Forrás: police.hu

Partnereink

print

 

 Váci állásajánlatok!

jooble

 

segitokezek

 dunakanyarlogo

 

ai logo

 

vaciegyhazmegye logo k

 

tragor ignac logo

 

konyvtar

 

vendegvarok

 

mouseoleumlogo

  

Hirdetőink

borzsonyvendeghazkicsiborito

 

royal

 

duplexkicsi

 

starthibokicsi

 

mouseoleumlogo

 

klimasz logo

 

Royal Fitness logo

 

vipbizt

 

rubraetterem logo

 

repetabisztro logo

 

hbmultimedia